Megalakult az LMP-frakció, Schiffer lesz a vezetője

Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Lehet Más a Politika, amely kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormányoldalnak – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke kedden Balatonalmádiban, miután megalakult az ellenzéki párt parlamenti frakciója.
Schiffer András bejelentette, hogy az LMP-frakció vezetőjévé választották, emellett a „törvényalkotási szuperbizottság" tagja lesz. Helyettese Szél Bernadett lesz, akit a nemzetbiztonsági bizottság tagjának jelölnek.

Sallai Róbert Benedeket jelölik a fenntartható fejlődés bizottsága elnökének, Ikotity Istvánt pedig "a kulturálisnak nevezett oktatási bizottság" alelnökének. A frakció ötödik tagját, Schmuck Erzsébetet jelölik országgyűlési jegyzőnek, valamint a költségvetési bizottság alelnöki és az interparlamentáris unió magyar tagozata alelnöki posztjára.

Schiffer András elmondta, hogy a kisebb parlament és a kisebb frakciólétszám másfajta szerepfelfogást kíván. "Nem szakpolitikusok, hanem generalisták leszünk, valamennyi LMP szempontból fontos témában valamennyien kompetensen meg tudunk majd szólalni" – fogalmazott.

Jelezte, hogy már az első hetekben a Parlament elé akarják vinni a NAV-vizsgálóbizottság felállításának ügyét és az aktanyilvánossági törvényt. A Simon-ügy miatt a politikusokkal szemben rendszeres, törvényben szabályozott vagyonvizsgálat bevezetését kezdeményezik, és szorgalmazzák, hogy a versenytárs nélküli állami és önkormányzati cégek ne költhessenek reklámra.

A társelnök fontosnak nevezte az új földtörvény módosítását is, mert szeretnék megakadályozni, hogy "a narancsos oligarchák" kezére jusson a föld. A helyi földbizottságok megerősítését javasolják, a biogazdaságok felszámolása esetén pedig kötelezővé tennék "ilyen célokra állami földterület biztosítását".

Schiffer András szólt arról is, hogy Balatonalmádiban megtartotta utolsó ülését az eddigi LMP-frakció. Hozzátette: a Parlamentből távozó Vágó Gábor, Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia és Mile Lajos munkájára továbbra is számít a párt.

Szél Bernadett azt mondta, hogy a foglalkoztatáspolitikát és az energiaügyet a kormányoldal háttérbe szeretné szorítani, de az LMP valós megoldásokat kínál ezekre a témákra, és "kemény fellépésekre készül, ha a többség részéről nem lesz fogadókészség".

Sallai Róbert Benedek közölte: a képviselők egyedül nem lennének képesek mindenre megfelelő választ adni, a háttérben az egész párt a segítségükre lesz.

Schmuck Erzsébet közölte, hogy új képviselőként elsősorban a költségvetési, a gazdaságpolitikai területtel és uniós ügyekkel szeretne foglalkozni.

Ikotity István emlékeztetett rá, hogy 1990 óta mindig volt önálló oktatási bizottság, de most nem lesz. Jelezte: harcolni fognak azért, hogy az oktatás mindenképpen előtérben legyen az új Parlamentben is.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.