Megalakulhat a parkolást vizsgáló parlamenti bizottság

Létrejöhet a Centrum Parkoló Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységét és kapcsolatát kivizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a határozati javaslatot. A Ház 343 igen, 7 nem szavattal és 1 tartózkodás mellett szavazta meg a Herényi Károly képviselő nevével jegyzett indítványt. Az MDF-es politikus 2007 májusában nyújtotta be az Országgyűlésnek a javaslatát.

A testület egyebek között azzal foglalkozik, miért engedhette meg hét éven át több fővárosi kerület - a VI., VII., VIII., majd az I., II., és III. kerület - vezetősége azt, hogy a Centrum Parkoló Kft. 10 évre "megingathatatlan pozíciót" szerezzen a parkolóhelyek üzemeltetésében.

A javaslat szerint feltárják azt is, hogyan engedhette meg az érintett kerületek vezetése, hogy a kft.-vel kötött hátrányos szerződés alapján a kerületeket hét év alatt több milliárd forintos kár érje.

A vizsgálóbizottság 8 tagból áll, a testület tagjaira a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást. A Magyar Szocialista Párt 4, a Fidesz 2, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Szabad Demokraták Szövetsége 1-1 képviselőt delegálhat. Tanácskozási joggal vesz részt a bizottság munkájában a vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező országgyűlési képviselő, azaz Herényi Károly.

A bizottság elnöki feladatait két - egy MSZP-s és egy fideszes - társelnök látja el. A bizottság megbízatása a jelentés benyújtásáig, de legfeljebb a megalakulástól számított 60 napig tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.