Megahivatalok: mégis van kormánydöntés az integrációkról

Megszületett a kormánydöntés arról, hogy a megyei kormányhivatalokhoz milyen állami szervezeteket integrálnak - nyilatkozta Navracsics Tibor közigazgatási miniszter, hozzátéve: "már csak finomhangolás folyik".

Már megszületett a döntés arról, hogy melyek azok az állami szervezetek, amelyek a jövőben kormányhivatal formájában fognak működni - nyilatkozta ma reggel Navracsics Tibor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A rádió honlapján olvasható leírás szerint a közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte, "már csak a finomhangolás folyik a rendszer bevezetése előtt".

Szervezeti integráció történik az érintett dekoncentrált szervek esetében, amelyek így egységes szakmai irányítást kapnak, a minisztériumok ugyanakkor megtarthatják irányítási jogosultságaikat. A közigazgatási minisztériumnak általános igazgatási, irányítási lehetőségei lesznek - tette hozzá. A megyei jogú városokban januártól létrejönnek az integrált ügyfélszolgálati irodák, azaz kormányablakok, ahol egy helyen lehet majd intézni bizonyos ügycsoportokat. Arra, hogy miért kell politikusoknak vezetniük a kormányhivatalokat, a tárcavezető azt mondta: "az elmúlt húsz év tapasztalata, hogy a kormányzati politika területi érvényesítésénél is kell politikai döntéseket hozni."

Ha nem politikust neveznének ki, akkor egy kormánytisztviselőt kényszerítenek politikai helyzetbe, konfliktusba, és neki kellene politikai felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyre ő nem szerződött - fogalmazott Navracsics Tibor, aki azt nem tudta megmondani, hogy lesz-e szükség létszámleépítésre az átszervezés után.

Lapunk arról számolt be, hogy konfliktust okozott szerdán a kormányülésen, hogy milyen ágazati szervezetek kerülnek a január elején létrejövő megyei kormányhivatalokhoz. A kormányülésen "a megahivatalok létrehozását" csak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, Pintér Sándor belügy- és Martonyi János külügyminiszter támogatta, az öt másik viszont ellenezte, hogy "a felügyeletük alá tartozó államigazgatási szervezeteket egyetlen tollvonással összevonják". Végül Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött: egyelőre leveszi a napirendről a kérdést.

A pénteki Magyar Nemzet szintén azt írta, nem dőlt még el, mely intézmények integrálódnak a megyei kormányhivatali rendszerbe. Erről a kormányon belül sem született egyezség, ezért elképzelhető, hogy Orbán Viktor magához vonja a döntést. A témáról egyébként komoly vita alakult ki több területen - számolt be a Magyar Nemzet.

Ma ugyanakkor Szabó Erika, a közigazgatási tárca államtitkára is úgy nyilatkozott: korábban megszületett a döntés a kormányhivatalok létrejöttéről, és szerdán a kormányülésen az integrálandó szervek köréről is. (Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úgy pontosította a lapunkban megjelent nyilatkozatát, hogy szerdán a kormányülésen a döntés megszületett, részletek várnak tisztázásra).

Szabó Erika munkatársunk kérdésére, hogy ezek szerint az Országos Egészégbiztosítási Pénztár, vagy a nyugdíjbiztosító is az integrált szervezetek körébe tartozik-e, mindössze annyit mondott: a pontos lista a jövő hét elején a Magyar Közlönyben megjelenik. Az államtitkár hozzátette, "még egy kis egyeztetés hátra van", a január elsejével felálló megyei kormányhivataloknál ugyanis integrált ügyfélszolgálati irodák, ablakok lesznek , s ez igényel még pontosítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.