Még mindig sokan cigiznek a buszmegállóban

Csaknem ötmillió forint bírságot szabott ki az ÁNTSZ a nemdohányzók védelmében indított, a napokban zárult kéthetes akciója során.

Ezer ellenőrzésre vetítve átlagosan 18 kifogásolni valót találtak a közegészségügyi felügyelők a február 18-án kezdődött, két héten át tartó akcióellenőrzés során. A megyei és fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartását vizsgálták, több mint 9 ezer alkalommal. A kiszabott bírságok összege megközelíti az 5 millió forintot – tájékoztatott közleményben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). 

A törvény tavaly január 1-jei módosítását követően harmadik alkalommal szervezett összehangolt ellenőrzési akció során a közegészségügyi felügyelők kiemelt figyelmet fordítottak azokra a helyekre, ahol korábban az átlagosnál több problémával találkoztak. Így az összes ellenőrzés több mint negyedében a közterületeken vizsgálódtak, emellett kiemelten kezelték a munkahelyeket, a közforgalmú intézményeket (bevásárlóközpontokat, sportlétesítményeket, felsőoktatási intézményeket), valamint a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeket is. 

Az összes szabálysértés több mint kétharmadát közterületeken követték el. Jellemző, hogy sokan figyelmen kívül hagyják a buszmegállókra vonatkozó tilalmat, sok helyen a játszóterekről hiányoznak a tiltást jelző táblák, feliratok. A fővárosban több mint egytucatnyi esetben szabtak ki egészségvédelmi bírságot olyanokkal szemben, akik aluljárókban gyújtottak rá.

Az ellenőrök több vendéglátóhelyen találkoztak olyan helyzettel, amikor ugyan nem volt dohányzó személy a helyiségben, de egyértelműen megállapítható volt, hogy ott cigarettáztak (pl. hamutartó az asztalokon, érezhető füstszag, földön eldobált csikkek). Ilyenkor a tilalom betartatásáért felelős személyt büntették meg. Tolna megyében egy falusi vendéglátóhelyen olyan közegészségügyi állapotokkal szembesültek a felügyelők, hogy a létesítményt azonnal bezáratták.

A kiszabott bírságok döntő részét, több mint 3 millió forintot szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknek kell befizetniük, a közterületi szabálysértések miatti büntetések összege is megközelíti az 1 millió forintot. A közlemény felhívja a figyelmet: a közegészségügyi felügyelők már az akcióellenőrzés ideje alatt is számos helyen végeztek utóellenőrzést, és a jövőben is számolni kell azzal, hogy visszatérnek oda, ahol korábban szabálytalanságot találtak. Kiemelték: a törvény előírásainak betartását a közegészségügyi felügyelők nemcsak az akcióellenőrzések alkalmával, hanem azon kívül is, folyamatosan vizsgálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.