Még mindig nehéz az iskolatáska

A jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt, ezért jogszabály-módosítást javasolt az emberi erőforrások miniszterének Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a gyermekek egészséges környezethez való jogát áttekintő projekt részeként indított vizsgálatot az iskolatáskák súlyával kapcsolatban, hiszen a túlságosan nehéz táska mindennapos hordása gerincfájdalmakhoz, súlyosabb esetben elváltozásokhoz is vezethet.

Az ombudsman több iskolában megmérette a tanulók táskáját, és azt tapasztalta, hogy a súlyuk mindenütt jelentősen túllépte a határértéket. Bár az egészségügyi szakmai állásfoglalás szerint az iskolatáska súlya nem haladhatná meg a gyermek testtömegének 10 százalékát, a mérések szerint már a másodikosok is testsúlyuk 16-18 százalékát vitték a hátukon. Az úszásoktatásban is részesülő ötödikesek terhe pedig megközelítette a tíz kilogrammot, a testsúlyuk 22-25 százalékát.

Az ombudsman közleményben emlékeztettek arra, hogy 2004 óta jogszabály rögzíti a táskák súlyának csökkentésére előírt intézkedéseket, emellett a tankönyvek súlyával kapcsolatban törvény rögzíti az általános iskola első négy évfolyamán a szülők egyetértési, az ötödik évfolyamtól pedig a véleményezési jogát. Ezzel a joggal azonban a szülők a legtöbbször csak formálisan élhetnek, az iskolák a gyakorlatban nem biztosítják a lehetőséget, ami ellentétes a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével - emelték ki.

Szabó Máté ezért az emberi erőforrások miniszteréhez fordult azzal a javaslattal, hogy a szaktárca kezdeményezze a jogszabály módosítását: a gyermekek terhelhetőségét figyelembe véve határozzák meg az iskolatáska maximális súlyát. Megfontolásra javasolta továbbá, hogy jogszabályban rögzítsék a jó kialakítású iskolatáskák megvásárlásának támogatását is. Az ombudsman emellett felkérte a tárcavezetőt arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet elnökével együttműködve dolgozza ki a tanulók egészséges terhelhetőségét tartalmazó irányelvet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.