Senki sem viszi el a deviza-balhét?

A Fidesz a Gyurcsány-Bajnai kormányokat, az MSZP Járai Zsigmondot és a Kósa-Szijjártó párost, az Együtt 2014 pedig az Orbán-Matolcsy tandemet okolja a devizások eladósodásáért.

Zsigó Róbert csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy "a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt". A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket. Szavai szerint az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke is beismerte, hogy az akkori kormányok hibáztak a devizahitelek állami szabályozásával kapcsolatban.

Zsigó Róbert szerint ezek után felháborító, hogy a baloldal "naponta próbálja sikálni a felelősségét" és azt hangsúlyozzák, hogy az első Orbán-kormány vezette be a devizahiteleket. A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az első Orbán-kormány idején "a kutya nem vett fel" devizahitelt, mert olyan erős otthonteremtési támogatási rendszer volt, hogy "bolond lett volna bárki devizában eladósodni". Hangsúlyozta: 2004 előtt a teljes hitelállomány 1 százaléka volt csak devizahitel.

A 2004-es kormányváltást követően azonban az új kabinet megszüntette a kamattámogatást és a hitelkedvezményeket, és csökkentette a hitelplafont, a devizahiteleket ugyanakkor alig szabályozták - mondta a kormánypárti képviselő, aki szerint ennek lett az eredménye, hogy 2010-re minden harmadik háztartásnak volt devizahitele, amelyek mértéke 2004-hez képest a 140-szeresére nőtt, és a teljes lakossági hitelállomány 50 százalékát tette ki.

 MSZP: Járai, Kósa és Szijjártó felelős

Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség - mondta Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szocialisták szóvivője kijelentette: azzal, hogy Járai Zsigmond 2002-től folyamatosan "mesterségesen magasan tartotta" a jegybanki alapkamatot és ezzel a forinthitelek kamatozását is, tudatosan terelt nagyon sok embert az alacsonyabb kamatú devizahitelek felvétele felé. A devizahitelesek helyzete pedig akkor kezdett el igazán rosszra fordulni, amikor 2010 tavaszán Kósa Lajos és Szijjártó Péter felelőtlen nyilatkozataikkal jelentősen rontottak a forint árfolyamán a svájci frankkal és az euróval szemben. Emlékeztetett rá: a 2010-es kormányváltás óta mindkét deviza árfolyama jelentősen és tartósan emelkedett, ami elviselhetetlenné tette a devizában eladósodott lakosság helyzetét. Török Zsolt kiemelte: a Fidesz a 2010-es választások előtt a kampányban a devizahitelesek problémáinak megoldását ígérte, ez azonban a mai napig nem történt meg.

 

E14:  Orbán és Matolcsy felelős

Az Együtt-PM szerint három év alatt 30 százalékkal nőtt a svájci frank árfolyama, ebben adósodott el a legtöbb lakáshiteles, ezért a 2010 után "elmélyülő" devizahitel-válságot Orbán Viktor és Matolcsy György okozták. A választási szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatójára reagált. A nagyobbik kormánypárt szóvivője csütörtökön az mondta: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket. Az Együtt-PM szerint megtízszereződött azon hitelesek száma, akik nem tudják fizetni a részleteiket: ma már 110 ezer hitelesnek mondták fel a kölcsönét, 117 ezren pedig legalább 90 napja nem tudnak fizetni. Hozzátették: hogy a lakossági devizahitelezést Orbán Viktor előző kormánya vezette be Magyarországon. angsúlyozták, hogy ma a devizahitelesek rosszabbul élnek, mint három éve, ezért követelik a kormánytól, hogy ismét vezessék be a munka elvesztésével járó két év türelmi időt a törlesztéssel kapcsolatban. Azt is kérik, hogy a kabinet számoljon el azzal az 500 milliárd forinttal, melyet a devizahitelesek megsegítésére hivatkozva szedett be különadóként a bankoktól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.