Még bajok lehetnek az alkotmányból

Az új alaptörvény értelmezése a bíróságokon és az Alkotmánybíróságon múlik, hiszen az alkotmánybírók mondják meg, hogy mi a jog - fogalmazott egy keddi könyvbemutatón a taláros testület elnöke. Paczolay Péterrel Tölgyessy Péter alkotmányjogász is egyetértett, aki szerint az alaptörvény hallatlanul meg fogja osztani a magyar politikai közösséget.

Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, végül is az alkotmánybírók mondják meg, hogy mi a jog - jelentette ki Paczolay Péter az új alaptörvényről készült, most megjelent könyv bemutatóján a távirati iroda tudósítása szerint.

Az AB elnöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán - jelenlegi és korábbi alkotmánybírák, alkotmányjogászok, valamint politikusok előtt - tartott könyvbemutatón méltatta a szerző, Jakab András munkáját. Mint mondta, a kiadvány a jelenleg hatályos alkotmány és az új alaptörvény közötti különbségeket és azonosságokat próbálja meg kimutatni, valamint azt: az új dokumentum mennyire jelent új alkotmányos korszakot.

Tölgyessy Péter alkotmányjogász az AB elnökével egyetértve ugyancsak azt hangoztatta, "majd a jogalkalmazó fogja megmondani, hogy Magyarországon mit jelent az új alkotmány, és nem a jogalkotó". Az új alaptörvényről azt mondta: az a félelme, hogy hallatlanul meg fogja osztani a magyar politikai közösséget, és rosszabb lesz a helyzet a politikai legitimációt illetően, mint az 1989-es alkotmány elfogadása után. "Ezt az alkotmányt a politikai közösség fele (...) nem fogadja el (...) isten tudja, milyen bajok lesznek még ebből" - fűzte hozzá.

Tölgyessy Péter arra is rámutatott: a műben "ki nem mondottan benne van az a szándék, hogy felül fogja írni adott esetben a jogalkotónak az akaratát - azon az elven, amit Paczolay Péter mondott -, hogy majd a jogalkalmazó fogja úgyis megmondani a valóságos tartalmát az (új) alkotmánynak".

Zlinszky János volt alkotmánybíró az új alkotmány kidolgozásával kapcsolatban arról beszélt: a jogalkotás során "kár volt nem jobban kihasználni" a jogtudomány által felkínált "jóindulatú és érdeklődő segítséget", és "egy kicsit mintha kapkodó" lett volna a munka. Zlinszky reményét fejezte ki, hogy az új alaptörvény - "azzal, amit hoz és amit nem hoz" - megindíthat egy alkotmányossági gondolkodást és vitát, ami hiányzott az eddigi alkotmány mellől.

A szerző, Jakab András arról beszélt, hogy a könyv megírásával kettős célja volt; egyrészt az eddigi diskurzust akarta lezárni arról, hogy milyen alkotmány lenne az ideális, ugyanakkor új párbeszédet is akar indítani arról, hogy az új szöveget miként kellene értelmezni. Úgy véli, a jogászok, a jogtudósok fő feladata most a fogalmirendszer-építés lesz. Mint fogalmazott, a jogászoknak a normaszöveget kiindulópontnak kell tekinteniük, és "abból a lehető legtöbbet" kell kihozniuk. Hozzátette: könyvét azzal az ambícióval írta, hogy az alaptörvényről induló diskurzust meghatározza, annak kiindulópontja legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.