Ennyit az orvosok béremeléséről?

Nem lettek okosabbak az egészségügyi érdekvédők az államtitkárral való szerdai találkozó után. Információink szerint Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár nem tett olyan konkrét kijelentést a várt béremelésről, amit néhány hónapon belül számon is lehetne rajta kérni. Ehelyett arról beszélt, hogy a kormány néhány héten belül tárgyalhatja azt az előterjesztést, amely szerint az orvosok a szakképzettség megszerzése után is kapjanak a rezidensprogramban biztosított ösztöndíjhoz hasonló összeget.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke azt mondta: az államtitkár az egyeztetésen jelezte, hogy a rezidensek ösztöndíja és a szakorvosi bérek közötti feszültség feloldásáról szóló elképzelés nem azonos az orvosi életpályamodellel. Külön program készül arról, hogy mikor, milyen ütemezéssel kaphatnak bérrendezést az orvosok.

De mindezt meg kell előznie a struktúraváltásról szóló döntésnek. Forrás a kormánytól csak akkor remélhető, ha megszűnik a kórházak eladósodása. A szakértők viszont arra figyelmeztettek, hogy önmagában a nullszaldó mint politikai elvárás nem elegendő a kórházi adósságok megállítására, ráadásul az érdekvédők és a rendszerben dolgozó orvosok is kezdik türelmüket veszíteni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.