Médiatörvény elnapolva

A médiatörvényt kidolgozó bizottság egyik tagjának, így az MSZP-t képviselő Jánosi Györgynek sem volt felhatalmazása arra, hogy pártja vagy frakciója megkérdezése nélkül végleges médiatörvény-tervezetet készítsen. Így tehát nem "fiaskó" az, hogy az MSZP elnöksége kedden egyhangúlag elvetette a korábban ötpárti megállapodásként beharangozott munkaanyag parlament elé terjesztését – nyilatkozta a Népszabadságnak Mandur László, az MSZP elnökségi tagja, a párt médiapolitikusa.

Az MSZP elnökségének kedd esti döntése nem "fiaskó", egyszerűen azt jelzi, hogy az új médiatörvény előkészítése "a  második fázisba lépett", a pártok vezető testületei elé került – indokolta a kormánypárt vezető testületének döntését Mandur László. Az elnökség tegnapi ülésén egyhangúlag határozott az öt párt politikus szakértői által kidolgozott, korábban konszenzusosként beharangozott médiatörvény-tervezet további átdolgozásáról – ez azt is jelenti, hogy 2009. január 1-től nem váltja fel új jogszabály a jelenleg hatályos törvényt. A párt ugyanakkor elkötelezett az új médiaszabályozás megalkotása mellett.


A szakpolitikus – indoklásként - lapunknak megismételte a távirati irodának még kedd este mondottakat: "Az MSZP elnöksége szerint egy új médiatörvénybe kevesebb médiakorlátozásnak, médiarendőrségnek kell bekerülnie, és több sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságnak, összhangban az uniós irányelvekkel". Ezen túl kiérleltebbé kell tenni az újonnan felállítandó intézmények közti együttműködést, az egész koncepciót jobban hozzá kellene igazítani az uniós irányelvekhez, amelyek még tavasszal változhatnak, többek között a közmédiumok finanszírozására vonatkozó elemeikben.


Mandur szerint egyébként Magyarország akkor sem lesz késésben, ha a tervek szerint csak tavasszal, a média világának szereplőivel és az érdekképviseletekkel lefolytatott szakmai vitákat követően nyújtják be az Országgyűlésnek az új koncepciót; a hazai szabályozást ugyanis jövő év végéig kell a vonatkozó uniós elvekhez igazítani.  Mandur ugyanakkor nem "húzta le" teljesen a mostani ötpárti koncepciót sem, azt elfogadható kiindulási alapnak nevezte a továbbdolgozásra. 


Kérdésünkre, hogy lesznek-e a történteknek személyi következményei, nevezetesen, hogy Jánosi György kezéből kiveszik-e a további egyeztetések vezetését, Mandur László azt mondta: Jánosi György munkáját a frakcióból is megerősítik – költségvetési és versenyjogi szakértőkkel a frakcióból és azon kívül is. Értesülésünket, miszerint Kiss Péter kancelláriaminiszter és Hiller István oktatási miniszter köréből is "beszállnának" szakértők a munkába Mandur László nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Annyit mondott: a kormányzat nem veszi át a törvény előkészítését, az ötpárti egyeztetések folytatódnak. Ám a kormányzatban lévő, a területhez értő szakértők "segítséget és hátteret" adnak ahhoz, hogy a törvény minden szempontból – szakmailag és politikailag is kiállja majd a próbát.

   
Az MSZP elnökségi tagjától megkérdeztük: szerepet játszott-e a tegnapi elnökségi döntésben az, hogy egy későbbi ellenzéki szerepben, egy jobboldali vezetésű kormányzattal szemben  túlságosan kiszolgáltatottá válna a baloldal a médiában? Mandur szerint megvizsgálták, elbillenhet-e a  médiaegyensúly a munkaanyag szerint. Az alapállásuk az, hogy a média függetlenségét és szabadságát garantálni kell,  a közmédiumoknál az önkényeskedésnek még csak a lehetősége se adasson meg. – Ez ne attól függjön, hogy egyik párt a kultúrája szerint önmegtartóztató, a másik párt pedig, ha kevésbé ilyen, akár meg is teheti, hogy visszaél kormányzati hatalmával. Önmagában az arról folyó vita, hogy ezt precízen garantálja-e vagy sem a munkaanyag, már önmagában is indokolja, hogy "időt kapjon" az új szabályozás kidolgozása – szögezte le Mandur László.


Jánosi Györgyöt egyelőre nem tudtuk elérni, amint a Fidesz szakpolitikusait sem. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője viszont úgy reagált az MSZP tegnapi elnökségi döntésére: "hamarabb is szólhattak volna, rengeteg munka fekszik a tervezetben". Konkrét javaslataikat azonban majd csak azt követően készítik el, hogy megismerték és tanulmányozták az MSZP elnökségének  kifogásait.

A sajtó az eseményre vár (Képviselőház)
A sajtó az eseményre vár (Képviselőház)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.