Médiatanács: 215 millió forint hírműsorokra

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése értelmében a helyi és körzeti televíziók és rádiók kétszáztizenötmillió forint pályázati pénzhez jutottak. A médiaszolgáltatók a támogatást hír- és magazinműsorok gyártására fordíthatják.

A pályázati összegek odaítélésével a médiatanács célja a közönség sokszínű tájékozódásának és a médiapluralizmus érvényesülésének támogatása - olvasható az NMHH szóvivői irodájának közleményében.

A testület még idén februárban hirdetett pályázatot helyi és körzeti rádiók és televíziók hírműsoraira, sporthíreire, valamint rádiós közérdekű, televíziós közéleti, továbbá kulturális magazinműsorokra. Három fordulóban lehet pályázni, a médiatanács ezúttal a második forduló pályázatairól döntött.

A tanács ebben a fordulóban hatvankét médiaszolgáltató műsorainak készítését támogatta összesen mintegy 215 millió forinttal, az összegből 29 televízió és 33 rádió részesült - olvasható a közleményben.

A nyertes rádiók műsorkészítői a kiosztott 91,6 milliós összegből mintegy 2-3 millió forinttal számolhatnak. A televíziós közéleti magazinműsorokra közel 28 millió forint jutott 10 médiaszolgáltatónak, hírműsorok és kulturális magazinműsorok gyártására pedig 95,5 millió forinton osztozhat 19 televízió.

A közlemény szerint a rádiós pályázatokra eddig 178 millió forint támogatást nyertek el a szolgáltatók. A fennmaradó összeget, mintegy 92 millió forintot a pályázat harmadik fordulójában osztják szét.

A televíziók állandó műsorainak készítői eddig 250 millió forinton osztozhattak. A közéleti műsorok támogatására mintegy 30 millió forint maradt meg, amelyet a médiatanács visszafordít a pályáztatásra. A televíziós hír- és kulturális magazinműsorok esetében még összesen 85 millió forintos támogatásra számíthatnak a pályázók.

A médiatanács közleményében az is kiderül, hogy idén a csaknem 690 milliós támogatási keretösszeggel 55 százalékkal több pénz jut a tavalyihoz képest a helyi és körzeti médiaszolgáltatók műsorkészítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.