Medián: nem segített az ellenzéken az összefogás

A baloldali ellenzéki közös listát január végén szinte pontosan ugyanannyian támogatták, mint a részt vevő pártokat korábban összesen; a teljes népesség 22 százaléka szavazna az Összefogásra – derül ki a Medián legfrissebb, az intézmény honlapján közölt pártpreferencia-kutatásából.

A felmérés szerint a Fidesz továbbra is fölényesen vezet, sőt a teljes népesség körében, a megelőző kutatásban mért 37 százalékról, mostanra 39 százalékra növelte támogatottságát.

A közelgő választások felpezsdítették az emberek politikai aktivitását a Medián szerint, hiszen már 76 százalék támogat valamilyen pártot. Legutóbb 2010 tavaszán volt ilyen magas ez az arány. Az értékelés szerint szintén magas, 52 százalékos azok aránya, akik a januári felmérése során azt mondák, hogy egy "közeljövőben" rendezendő választáson biztosan elmennének szavazni. Mind a pártválasztók aránya, mind a részvételi hajlandóság nagyobb, mint amit a Medián az előző két parlamenti választási év januárjában mért.

A korábbi ciklusokhoz hasonlóan az is megfigyelhető, hogy a választások közeledtével a közhangulat fokozatosan javul. Az elmúlt egy év alatt közel kétszeresére, 22-ről 40 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy látják, az országban jó irányba mennek a dolgok. Ugyanakkor egy kicsivel többen vannak, akik kormányváltást szeretnének (45 százalék), mint ahányan a mostani kormány hatalmon maradását tarják jónak (43 százalék).

A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesznek 52, a baloldali ellenzék pártjai összefogásának 30, a Jobbiknak 14, az LMP-nek pedig 2 százalékos a támogatottsága. Ez az adat egyre fontosabbá válik azzal, hogy nő a pártpreferenciával rendelkező választópolgárok aránya.

Az emberek 60 százaléka véli úgy, hogy a tavaszi választásokon ismét győzni fog a kormánypárt. A Medián szerint a baloldali pártok összefogásának viszont pszichológiai jelentősége is lehet, hiszen most lényegesen többen hisznek benne, hogy a baloldali ellenzék nyerhet a tavaszi választáson (18 százalék), mint ahányan egy hónappal korábban az MSZP, vagy az Együtt 2014 győzelmét jósolták (a kettő összeadva volt 14 százalék).

Ugyanakkor a válaszadók 51 százaléka kizártnak tartja, hogy a baloldali közös listára voksoljon.

Érdekesség, hogy abban az elméleti esetben, ha az ellenzéki együttműködés nem jött volna létre, és a pártokra külön-külön lehetne szavazni, az Együtt 2014-PM listáját most többen jelölnék be, mint decemberben, míg az MSZP és a DK önálló támogatottsága nem nőtt.

A politikusok népszerűségi rangsorát Áder János köztársasági elnök vezeti (53 százalék), őt Orbán Viktor kormányfő követi (45 százalék). Az első tíz helyen januárban csak egy ellenzéki politikus, Mesterházy Attila szocialista pártelnök (33 százalék) volt, a 9. helyen. Vona Gábor a 11. (32 százalék), Bajnai Gordon a 12. (31 százalék). Schiffer András a 19. (25 százalék), Gyurcsány Ferenc a 20. (24 százalék), Jávor Benedek a 21. helyen áll (24 százalék).

A reprezentatív felmérést 2014. január 24-e és 28-a között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.