Mécsesgyújtással emlékeznek a kommunizmus áldozataira

A fővárosi Terror Háza Múzeumnál kezdődött a kommunizmus áldozatai emléknapjának országos rendezvénysorozata szombat reggel.

A megemlékezők este 6 óráig gyújthatnak mécseseket az Andrássy út 60. szám alatt található, egykor a kommunista erőszakszervezet, az Államvédelmi Hatóság székhelyéül szolgáló épület előtt, a Hősök Falánál.

Mécsesgyújtás a kommunizmus áldozatainak emlékére.
Mécsesgyújtás a kommunizmus áldozatainak emlékére

A múzeumba egész nap ingyenes a belépés. Az érdeklődök napközben rendhagyó tárlatvezetéseken vehetnek részt ismert színészek, mások mellett Laklóth Aladár és Kautzky Armand közreműködésével.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából országszerte tartanak rendezvényeket, megemlékezéseket. A kormány képviselői délután mécsesgyújtással hajtanak fejet a baloldali diktatúra üldözötteinek emléke előtt a Terror Házánál.

A Terror Háza Múzeum több programot is szervez, a rendezvények egyikén beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója és Balás-Piri László, a múzeumot fenntartó Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár rendhagyó tárlatvezetést tart majd külföldi újságíróknak az intézményben.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Parma fidei - Hit pajzsa díj átadási ünnepségén mond beszédet Budapesten. A kitüntetést Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye adja át.

Latorcai Csaba, a KIM helyettes államtitkára a gulágokban elpusztultak emlékének megörökítésére Alapítvány megemlékezésén mond beszédet a fővárosban.

Esztergomban, a Fidelitas megemlékezésén mások mellett Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára mond beszédet. A Fidelitas veszprémi csoportjának megemlékezésén pedig Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára és Mihalovics Péter miniszteri biztos szól majd az egybegyűltekhez.

Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezetője, Hajdúnánáson pedig Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője beszél majd a megemlékezők előtt. Kaposváron, a Somogy megyei önkormányzat emlékülésén Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő szólal fel.

Pécsett egy általános iskola felveszi a kommunizmusban meghurcolt kisgazda főtitkár, Kovács Béla nevét. Ezen az ünnepségen beszédet mond Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, valamint Horváth János, a parlament korelnöke. Szombathelyen a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Vas Vármegye Szövetség közös megemlékezést tart.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából több további településen tartanak megemlékezéseket, így például Sopronban, Kecskeméten, Hatvanban, Keszthelyen, Hévízen, Hernádszentandráson és Salgótarjánban is.

Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.