Mécs Imrét lenullázták

A pénteki határidőig valamennyi parlamenti párt állított jelöltet a II. kerületben, ahol Balsai István alkotmánybíróvá választása miatt novemberben időközi országgyűlési választást kell tartani. Mécs Imre, aki az SZDSZ honlapjának tanúsága szerint ringbe szállt volna a mandátumért, egyetlen ajánlószelvényt sem adott le.

A péntek délután zárult határidőig öt jelölt adott le ajánlószelvényeket a budapesti 2. számú egyéni választókerületben novemberben esedékes időközi országgyűlésiképviselő-választásra; közülük háromnak már jogerőre emelkedett a jelöltsége a helyi önkormányzat internetes oldalán közölt adatok szerint - adta hírül a távirati iroda.

A kétfordulós választást november 13-án és 27-én tartják; a voksolást azért kellett kiírni, mert a parlament az egyéni választókerületben mandátumot szerző fideszes Balsai Istvánt alkotmánybíróvá választotta, a két tisztség pedig összeférhetetlen egymással. Balsai István szeptember 1-i hatállyal mondott le a mandátumáról.

Az önkormányzat internetes oldala szerint a helyi választási bizottság eddig három jelöltet vett nyilvántartásba, az erről szóló határozatok jogerőre is emelkedtek.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere 2.052; Lévai Katalin (az MSZP és civilek által is támogatott) független jelölt, volt EP-képviselő 841; Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság, korábban MDF) 755 érvényes ajánlószelvényt gyűjtött össze.

Az LMP Karácsony Gergely országgyűlési képviselőt indítja az időközi választáson; a jelölt 1.068 érvényes ajánlószelvényt adott le a választási irodán. A Jobbik Bodor Zoltánt, a párt II. kerületi alelnökét indítja az időközi parlamenti választáson, a párt jelöltje 820 érvényes szelvényt gyűjtött össze.

A Szabad Demokraták Szövetsége - A Magyar Liberális Pártot (SZDSZ), mint jelölő szervezetet is nyilvántartásba vette a választási bizottság, ám a párt nem adott le egyetlen ajánlószelvényt sem. Az SZDSZ - honlapjának tanúsága szerint - az időközi választáson Mécs Imrét indította volna, aki korábban SZDSZ-es, majd MSZP-s képviselő volt.

Szalai Tibor jegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI megkeresésére elmondta, hogy az időközi választásra eddig hárman vetették fel magukat külképviseleti névjegyzékbe. Két választó Magyarország berlini, egy másik pedig a római nagykövetségen szavazhat majd a két fordulóban. A választás első fordulóját a külképviseleteken egy héttel korábban tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.