MDF: sorozatos kilépések várhatók

Országszerte körülbelül 100-150-en léphetnek ki a Magyar Demokrata Fórumból - mondta Porkoláb Mátyás, az MDF II. kerületi szervezetének elnöke.

Mint mondta, a II. kerületben kedden tartanak taggyűlést, és körülbelül 15-20-an fognak kilépni a pártból, többek közt ő maga is. Porkoláb Mátyás elmondta: úgy tudja a VIII. kerületi MDF-szervezet hétfőn délután fel fogja oszlatni magát. Hozzátette: becslése szerint országszerte 100-150-en fognak kilépni az MDF-ből.

Porkoláb közölte: a kilépettek egyesületet hoznak majd létre. Porkoláb Mátyás a sorozatos kilépéseket úgy magyarázta: az MDF június 20-án tartott országos gyűlése volt az "utolsó csepp a pohárban".

A júniusi országos gyűlés nagy többséggel, nyílt szavazáson erősítette meg Dávid Ibolya pártelnököt pozíciójában.
A szavazást követőn több tucat küldött elhagyta a helyszínt, a távozók között volt Porkoláb Mátyás is, aki akkor közölte: nem adtak helyt ügyrendi javaslatának, amely arról szólt, hogy az országos gyűlés akar-e inkább titkosan szavazni arról, hogy továbbra is Dávid Ibolya maradjon-e párt elnöke.

Mint akkor hangsúlyozta, kritikák nem hangozhattak el az országos gyűlésen, "meglehetősen diktatórikusan vezették az ülést". Bejelentette azt is: kilép az MDF-ből.

Thaisz Miklós, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnöke a szavazás után újságíróknak azt mondta: az igen szavazatokat nem számolták meg, és zavarosak voltak a körülmények, sok küldött nem is tudta, hogy miről szavaz, ugyanis konkrétan nem azt tették fel szavazásra, hogy Dávid Ibolya maradjon-e a párt elnöke.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője az országos gyűlés után azt mondta: "a bizalmi szavazás több mint kétharmados többséggel megerősítette az MDF elnöke és elnöksége által folytatott politikát. Hozzátette: ez egyfajta felhatalmazást is jelent arra, hogy a következő hónapok munkáját is folytassa ez a vezetés".

Mint mondta, a szavazás nem Dávid Ibolya személyéről vagy pozíciójáról szólt, hanem a párt politikájáról.
Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke pedig a június 20-i gyűlés után azt jelentette be: az MDF alapszabályát módosították, és az Ifjúsági Demokrata Fórum kikerült onnan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.