MDF: legyen közvetlen köztársasági elnökjelölés is

Közvetlen köztársasági elnökjelölést is akar az MDF. Javaslatuk szerint 50 ezer ember aláírása legitimálhatna egy ajánlást a posztra.

A Magyar Demokrata Fórum szerint a köztársaságielnök-választásnál a jelölt minél szélesebb társadalmi támogatottsággal rendelkezzen. A jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett fennáll a veszélye annak, hogy a jelölés folyamatában táborok mentén, kizárólag pártos döntések születnek.

A Magyar Demokrata Fórum ezért alapvetőnek tartja, hogy minden parlamenti párt állíthasson jelöltet, sőt 50 ezer aláírással az állampolgárok közvetlenül is jelölhessenek. A Magyar Demokrata Fórum ugyanakkor az új alkotmány előkészítése kapcsán vitát kezdeményez arról, hogy az állampolgárok közvetlenül választhassák meg az államfőt.

Az MDF a jelenlegi köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót is alkalmasnak tartja arra, hogy újra elfoglalhassa a legmagasabb közjogi méltóság helyét, bár tevékenységével nem volt maradéktalanul elégedett.

Sólyom László, az MDF alapító tagja, a Magyar Demokrata Fórum hivatalos jelöltjeként lett köztársasági elnök, aki sokat tett a magyar rendszerváltozás sikeréért, szakmai felkészültsége vitathatatlan.

A Magyar Demokrata Fórum elnöksége megválasztotta új tisztségviselőit. A párt új elnökhelyettese Horváth István lett. Alelnökök helyett a jövőben társelnökök segítik az elnök munkáját. Az MDF két új társelnöke Szabó József és Viniczai Tibor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.