Mazsihisz: Az üres szavaknál több kéne a kormánytól

A magyarországi zsidóság képviselete változatlanul várja, hogy a Holokauszt emlékévet meghirdető kormány méltó módon és közös munkával, nemcsak szavakban, hanem tettekkel is fogadja vissza a magyar nemzetbe a magyar zsidóság kiszolgáltatott és ártatlanul legyilkolt áldozatait - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) hétfőn.

A szervezet azután adott ki közleményt, hogy elkészült a német megszállás áldozatainak emlékműve a budapesti Szabadság téren. Az alkotás szobrait vasárnapra virradóra emelték a helyükre, emiatt ellenzéki politikusok és civilek is tiltakoztak a kordonokkal körbevett helyszínen, utóbbiak a szobrokat tojással is megdobálták.

A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy a magyarországi német megszállás áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak a Szabadság téren. Az emlékmű felállításának tervét akkor az ellenzéki pártok mellett civilek is hevesen bírálták, számos tiltakozó megmozdulást tartottak az építkezés helyszínén.

A Mazsihisz mostani közleményében azt írták, idén hiába kezdeményeztek párbeszédet a Budapest szívében felállított köztéri emlékmű ügyében.

Jelezték azonban azt is, hogy törekvésük mégsem volt eredménytelen, mert az emlékmű jelképrendszerét kiemelkedő magyar tudósok, egyházi személyiségek és közéleti gondolkodók bírálták határozottan. Hozzátették azt is: több mint száz napon át folyamatos tiltakozás övezte a kormány által felállítani tervezett emlékművet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.