Matolcsyt villámcsapás világította meg

„A siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak” – ezt a fontos mondatot is idézte Matolcsy György győri előadásából a Kisalfold.hu.

A Vállalkozók Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem és a K&H bank vendégeként a győri egyetemen tartott előadást a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A rendezvényre a vállalkozókon és az egyetem vezetőin kívül csak a helyi sajtót hívták meg. Minden résztvevő kapott három kötetet, így a jegybankelnök Egyensúly és növekedés című könyvét is.

Érdemi, nagy tudósítások eddig nem jelentek meg Matolcsy szerepléséről, a beszámolók főleg azt méltatták, hogy a győri egyetem doktori iskolája együttműködési szerződést kötött a jegybankkal.

Matolcsy szavaiból a kisalfold.hu és a gyorplusz.hu is azt idézi, hogy az elnök nagy viharban érkezett Győrbe, s az MNB körül is vihar van.

A „villámcsapás” megvilágít olyan összefüggéseket, amelyeket addig senki sem lát, ezáltal rájött arra (mármint Matolcsy – a szerk), hogy „versenyképes tudásunk van a gazdaságpolitikában, a monetáris politikában és a gazdasági növekedés terén” – írja a Kisalfold.

Matolcsy nem kerülte meg, sőt föltette magának azt a kérdést, hogy „miért van politikai támadás a Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Alapítvány ellen?”

A válasz pedig egyszerű: olyan modellt mutattunk a világnak, ami példaértékű.

Híreink szerint egyébként Matolcsy előadását nagy tapssal köszönték meg a vállalkozók.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.