Mától Gripenekkel őrzik Magyarország légterét

Szolgálatba léptek a magyar légtérben az első Gripen vadászrepülőgépek. A MIG 29-eseket egy év múlva nyugdíjazzák.

A kecskeméti légibázisról 11 óra után emelkedett a levegőbe az a két Gripen vadászgép, amely először adott fegyveres készenléti szolgálatot Magyarország légterében. Szekeres Imre honvédelmi miniszter történelminek nevezte az új vadászgépek hadrendbe állítását.

Ez történelmi pillanat, most léptek először készenléti szolgálatba a Gripen repülőgépek, gratulálok azoknak a  katonáknak, akik ezt a napot előkészítették - mondta a Szekeres  Imre, aki Havril András vezérezredes, a HM honvéd vezérkar főnökével  együtt vett részt az eseményen.

A svéd gyártmányú Gripen vadászgépek hétfőtől látják el Magyarország légterének védelmét. A még hadrendben lévő orosz MiG-29-es vadászgépekkel felváltva adják a fegyveres készenléti  szolgálatot.
Szekeres Imre elmondta: 2009 végéig a MiG-29-es vadászgépek is a  rendszerben maradnak, háromhetenkénti váltásokban látják el a  készenléti szolgálatot.

A Gripen vadászgépeket 2008. január 28-án adták át Kecskeméten.  A pilóták először Svédországban, majd Magyarországon készültek fel  arra, hogy a svéd gyártmányú Gripenek 2010. január elsejétől  átvegyék a MiG-29-es vadászgépektől az ország légterénekvédelmét.Szekeres beszámolt arról, hogy a Gripen és a MiG-29-es  vadászgépeken összesen 26 pilóta van szolgálatban.

Pető István dandártábornok, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső  repülőbázis parancsnoka sikeresnek mondta a pilóták eddigi munkáját,  mert a kitűzött határidő előtt egy hónappal teljesítették a  készültségi szolgálat előírásait.

- Nyertünk egy hónapot, csökkentettük az állomány terheltségét -  fűzte hozzá a légi bázis parancsnoka.

 

 

Egy JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgép gurul a Kecskeméti Repülőbázis kifutópályáján, miután a Magyar Honvédség fegyveres készenléti szolgálatba állított egy Gripen géppárt
Egy JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgép gurul a Kecskeméti Repülőbázis kifutópályáján, miután a Magyar Honvédség fegyveres készenléti szolgálatba állított egy Gripen géppárt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.