Másodszor is betiltotta a rendőrség a motorosok vonulását

Fordulatokban nincs hiány: mégsem vonulhatnak vasárnap a Nemzeti Érzelmű Motorosok.

Nagy tiltakozást váltott ki, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok a Dohány utcai zsinagóga érintésével, „Adj gázt!” elnevezéssel hirdettek felvonulást  most vasárnapra, amikor a vészkorszak áldozataira emlékező Élet Menetét rendezik a fővárosban. Orbán Viktor miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozza meg az emberi méltóságot sértő rendezvény megtartását. A rendőrség néhány órával később – bár korábban tudomásul vette – betiltotta a demonstrációt.

A motorosok fellebbeztek, a bíróság azonban jóváhagyta a rendőri tiltást. Ezt követően a „nemzeti érzelműek” más néven, tavaszi évadnyitóként jelentették be a vonulást. A megadott útvonal elkerülte a zsinagóga környékét.

A rendőrség ismét tudomásul vette a bejelentést, jelezve, hogy a „szükséges erőkkel biztosítani fogja” a rendezvényt.

Az MSZP-s Steiner Pált úgy ítélte meg, hogy az elnevezés és az útvonal módosítása nem változtat a lényegen. A politikus megdöbbentőnek nevezte a fejleményt, és felszólította a miniszterelnököt, tartsa be ígéretét: akadályozza meg a szocialista képviselő által „neonáci provokációnak” minősített motoros rendezvényt.

Pénteken késő este érkezett a hír: Orbán Viktor újra utasította a belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapi felvonulását.

Szombat délelőtti kérdésünkre a rendőrség ezzel a közleménnyel válaszolt:

„Budapest Rendőrfőkapitánya jogerős határozatával megtiltotta a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesülete 2013. április 21-én 10.00 órától a Budapest XIV. kerület Műjégpályától induló rendezvényét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emlékeztet rá, hogy a bejelentő korábban, a most tiltott demonstrációval nagyrészt megegyező időszakra szervezett rendezvényét Adj gázt! megnevezéssel jelentette be. A rendezvényt Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta. A Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesülete a tiltó határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyet a Bíróság elutasított és a tiltó határozatot hatályában fenntartotta.”

A kétségek eloszlatása végett újra felhívtuk a rendőrséget, ahol megerősítették: mindez azt jelenti, hogy a motorosok felvonulását másodszor is betiltották.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.