Másodjára javasolnak vádemelést Veresegyház polgármestere ellen

Veresegyház első emberét 120 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az ügyészség tavaly visszadobta az ügyet, de a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság másodjára is vádemelési javaslattal élt.

A polgármesterek doyenjét is utolérheti a végzet: Veresegyház első emberét, a függetlenként megválasztott Pásztor Bélát - aki l965-től áll a település élén - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

A napokban a nyomozást lezárták és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Pest Megyei Főügyészséghez. A rendőrség már a tavalyi év elején hasonló következtetésre jutott, de az ügyészség akkor nem találta bizonyítottnak az ügyet, és ezért további eljárási cselekményeket tartott indokoltnak. Csecserics István megyei főügyészhelyettes kérdésünkre megerősítette: az iratok megérkeztek, de arról, hogy vádat emelnek-e, még nem született döntés.

A most befejezéséhez közeledő büntetőügy előzménye egy sajátos ingatlaneladás. Pásztor - állítólag a képviselő-testület felhatalmazása nélkül - 1996-ban nyarán kötött adásvételi szerződést az S+G Ingatlanbefektetési és Forgalmazó Kft.-vel 66 telek értékesítéséről. Az ingatlanok ára - amely magában foglalta a még nem létező közművek kiépítésének költségeit is - 27 és fél millió forint volt. Az önkormányzat nevében a polgármester vállalta: az aláírást követő nem egészen két hét alatt kialakítják a villamosenergia-, az ivóvíz-, a csatorna- és a gázhálózatot.

Ha az eladó ezt az egyébként nyilván lehetetlen feltételt nem teljesíti, a szerződés szerint napi százezer forint kötbért lett volna köteles fizetni. A közművek e szigorú kikötés ellenére sem készültek el, ám annak jó ideig nem lett semmilyen következménye. Ám az S+G jogutódja, a Somody Kft. 2003 őszén bírósághoz fordult, hogy az 1996-os szerződéskötés óta eltelt 2670 nap után járó 267 milliónyi kötbért bevasalja.

A képviselőtestület erről 2005 szeptemberében szerzett tudomást, amikor a Misszió Egészségügyi Központ Kht. önkormányzati tulajdonba vétele került napirendre. A Missziót ugyanis Somody Imre és a település közösen hozta létre, s a beruházásra háromszáz-háromszázmillió forintot fordítottak. Ebből azonban hivatalosan csak 105-105 millió szerepelt törzstőkeként.

Ez addig nem jelentett gondot, amíg Somody - miután megromlott a viszonya a polgármesterrel - ki nem akart szállni az üzletből. Volt azonban a Misszióban 195 milliós nevesítetlen üzletésze. A polgármester ekkor beszélt először a testület előtt a kötbérperről, hangsúlyozva, hogy igen előnyös megoldást találtak. Somody ugyanis hajlandó volt lemondani a csaknem kétszázmilliós üzletrészről és a 267 milliós kötbér jelentős részéről, ha a papírin szereplő 105 milliója mellé kap még 122 milliót.

Már csak az volt a kérdés, hogy ezt milyen címen fizessék ki, mert a több mint harmincmilliós áfát a polgármester szerette volna megspórolni. A megoldás: ha a kötbéperben megállapodásra jutnak, a kártérítést nem terheli forgalmi adó. A testület többsége támogatta az ötletet, így 105 millióért megvásárolták Somody üzletrészét, további 122 milliót pedig a peren kívüli egyezség részeként utaltak át. A polgármester szerint ezzel a település járt jól, mert egymilliárdos értéket képviselő vagyonhoz jutott.

Több akkori helyi képviselő azonban másként gondolta, és hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2007 decemberében feljelentést tettek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság elévülésre hivatkozva a nyomozás elrendelését elutasította, de a megyei főügyészség az eljárás lefolytatására adott utasítást, mert a vélelmezett vagyoni kár a kötbér tényleges kifizetéskor következett be. Az eljárás 2008 végére be is fejeződött, s bár az áfa-csalást és okirat-hamisítást nem állapították meg, a hűtlen kezelés miatt Pásztor ellen a rendőrség vádemelési javaslatot tett, amit most megismételt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.