Másodfokon tárgyalják az ároktői banda ügyét

A Szegedi Ítélőtáblán kezdődik csütörtökön az „ároktői banda” néven elhíresült, rablás és emberölés miatt első fokon súlyos büntetéseket kapott hat tagú társaság másodfokú tárgyalása.

A vádlottak 2008 végén és 2009 elején követték el bűncselekményeiket. Tehetősnek vélt idős emberekhez törtek be, rendszerint éjszaka. Arcukra maszkot, kezükre kesztyűt húztak, az álomból felébresztett idős embereket megverték, az értékeiket követelték. Többnyire megkötözték a sértetteket, majd, miután kipakolták a lakást, magukra hagyták áldozataikat, akik olykor hosszú napokig szenvedtek, mire rájuk talált valaki. A brutálisan bántalmazott idős emberek közül ketten életüket vesztették a verés és a megkötözés következményeként.

Összesen 12 esetben törtek be több településen: Budapesten, Szihalmon, Horton, Andornaktályán és Görbeháza-Bagotán. A vádlottak egymással közeli rokonságban állnak, Ároktőn laknak. 2009 áprilisában elfogták őket, ám a nyomozás olyan lassan haladt, hogy a vádemelésre is csak három év múlva, 2011-ben került sor. Az akkor hatályos jogszabály értelmében négy év után ki kellett engedni az előzetes letartóztatásból azokat a személyeket, akiknek az ügyében nem született addig elsőfokú ítélet. Az ároktői banda két tagja is szabadlábra került, a házi őrizetből pedig megszöktek 2013 októberében. Néhány nap múlva Svájcban fogták el őket.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, és jelezte, milyen veszélyekkel jár az igazságszolgáltatási eljárás lassúsága – akármi legyen is a késlekedés oka. Ráadásul közeledett az az időpont, amikor a 4 éves határ miatt a banda harmadik tagját is ki kellett volna engedni az előzetesből. A parlament gyorsan módosította a vonatkozó törvényt úgy, hogy a kiemelkedően súlyos, élet elleni bűncselekmények esetében eltörölte az előzetes letartóztatás felső határát.

2014. január 6-án született meg az első fokú ítélet. Egy vádlott tényleges életfogytiglant, kettő életfogytiglant kapott, három pedig 8 és 20 év közötti szabadságvesztés büntetést. Mind az ügyész, mind a vádlottak fellebbeztek, így került az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára, ám a tárgyalást Szegedre helyezték, a Szegedi Ítélőtábla eljáró tanácsa pedig a Fővárosi Ítélőtábla kihelyezett tanácsaként működik. Várhatóan pénteken másodfokon is ítéletet hirdetnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.