Másik banknál is feltűnt már a robbantásnál látott rejtélyes motor

Az ipari kamerák felvételei szerint a január 13-i Lehel utcai bankrobbantáshoz köze lehet egy motorosnak, akit a rendőrség most nagy erőkkel keres. Néhány nappal korábban egy közeli Raiffeisen banknál is felbukkant ugyanaz a jármű.

A Velvet úgy tudja, ugyanaz a motor már hat nappal a Lehel utcai bankrobbantás előtt feltűnt egy másik banknál is, január 7-én egy, légvonalban körülbelül egy kilométerre található Raiffeisen Bankot rongáltak meg, a kamerák szerint a jármű ezen a helyszínen is ott volt. A feltételezett elkövetőről a rendőrség fotókat is közzétett, és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A feltételezett elkövető
A police.hu rendőrségi portálon 2014. január 16-án közreadott képen a Lehel utcai robbantásos bűncselekmény feltételezett elkövetője látható egy biztonsági kamera felvételén. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 135 fős nyomozócsoportja folytatja a január 13-án hajnalban történt bűncselekmény felderítését. A rendőrség keresi azt a fekete bukósisakot, sötét kezes-lábast viselő 180-185 centiméter magas ismeretlent, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, forgalmi rendszám nélküli, 125 cm3 vagy 250 cm3 hengerűrtartalmú, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.

A XIII. kerületi CIB Bank fiókját – és részben a mellette álló Budapest Bankét – hétfő hajnalban, nem sokkal 4 után érte támadás, egy ez idáig ismeretlen tettes robbanószerkezetet helyezett el a két bank között. A detonáció 25 millió forintos kárt okozott, az épület homlokzatán a harmadik szintig megrepedezett a mészkőburkolat, helyreállításához állványozásra lesz szükség.

A hivatalos tájékoztatás szerint ismeretlen összetételű és szerkezetű pokolgép okozta a robbanást, amellyel kapcsolatban egy „cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentis, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárt” keres a rendőrség. A kamerák felvételei szerint ezzel a járművel menekült el az, aki egy borítékot vagy kis csomagot helyezett el nem sokkal a robbanás előtt a helyszínen. A szakértők azt gyanítják, a szerkezetet távirányítással hozták működésbe.

A rendőrség már tudja, a tettes milyen robbanószert használt, de nyomozati érdekekre hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra ezt az információt. A Velvet úgy tudja, a szerkezethez ipari TNT-t használtak.

A robbantás indítékáról is csak találgatások vannak, felmerült, hogy a tettes feltehetőleg az ATM-ben lévő pénzt szerette volna megszerezni, csak elméretezte a házilag összebarkácsolt robbanószerkezetet. Annyi bizonyos azonban, hogy a pénzautomata kazettája szétrobbant, pénz viszont nem hiányzott belőle. Ennek persze lehet az oka az is, hogy az elkövetőnek nem volt elég ideje, az első rendőrautó ugyanis mindössze 1 perc 20 másodperc alatt a helyszínre ért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.