Másfél milliárdos támogatás a közszolgálati egyetemnek

Az idei, valamint a jövő évi költségvetés terhére összesen mintegy másfél milliárd forintos forrás biztosítását írta elő a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának kialakításához.

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. Ebben rögzítik, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban elnevezésű állami beruházás időarányosan szükséges beruházási forrásainak biztosítása érdekében az idei költségvetésben további 400 millió forintnak kell rendelkezésre állnia. Ennek felelőse a nemzetgazdasági miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos. A forrás biztosításának határideje: július 30.

A határozatban a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjon arról, hogy a beruházás ütemezés szerinti megvalósulásához a 2014-es központi költségvetés tervezése során 1 milliárd 151 millió forintot biztosítsanak.

A kormány tavaly döntött arról, hogy újjáépíti a józsefvárosi Ludovika történelmi épületegyüttesét és ezzel együtt megújítja a VIII. kerületi Orczy kertet. A fejlesztést a kormány májusban kiemelt európai uniós projektté nyilvánította. Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa tavaly novemberi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek helyet adó Ludovika Campus 2015 szeptemberére készül el. 

A teljes beruházás a tervek szerint 24,5 milliárd forintba kerül. Fürjes Balázs kormánybiztos közölte: azt javasolja a kormánynak, hogy a költségekből közel 20 milliárd forintot a kormány európai uniós forrásból biztosítson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.