Másfél milliárdból duzzadhat vízfejjé az Oktatási Hivatal

Ezerfősre is duzzadhat a feladatátvételek és az átszervezés végére az Oktatási Hivatal (OH) Maruzsa Zoltán miniszteri biztos szerint. Van egy másfél milliárd forintos tartalék, ez biztosan elegendő lesz a szervezeti integrációval kapcsolatos egyszeri kiadásokra - mondta az OH megbízott vezetője a Magyar Hírlapnak.
Az újság keddi számában megjelent interjúban kifejtette: az OH által megvalósított uniós projektek ősszel lezárulnak. Ezeknél jelentős létszámú embernek van határozott idejű szerződése, és vannak olyan szakemberek is, akik a hivatal munkavállalói maradnak.

Lesznek viszont, akiket nem lehet megtartani, mert maga a feladat megszűnik - tette hozzá. Példaként a Magyar Képesítési Keretrendszerrel kapcsolatos projektet említette, amelyhez csupán egy kisebb szakértői csapatra lesz szükség. A pedagógusminősítési rendszer szakértőinek jelentős része a tervek szerint a projekt lezárultával is tovább dolgozik majd. Az Educatio NKft. munkavállalóit teljes mértékben átveszik.

Az Educatio NKft. beolvadása jövő év január 1-jével főbb elemeit tekintve megvalósul, azonban csak június 30-án zárul teljes mértékben az átszervezés. "Az integrálás legfontosabb része, hogy ne veszítsünk el nehezen nélkülözhető szakembereket, ezért még az ősszel szeretnénk informális bérajánlatot tenni azoknak a kollégáknak, akiket mindenképpen meg kívánunk tartani" - mondta Maruzsa Zoltán.

Arról, hogy tudnak-e vonzó fizetést ajánlani, kifejtette: a jogszabályok alapján szükség esetén eltérhetnek felfelé a kormánytisztviselői bérektől, de szóba jöhet a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás is.

Kitért arra is, nincs megtakarítási irányszám, nem vontak el a hivataltól forrást a jövő évi költségvetésben, sőt van egy másfél milliárdos tartalék a projektek 2015. évi kifuttatásával, illetve az átvett kollégák bérének megállapításával összefüggő egyszeri többletköltségekre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.