Martonyi magyarázatot vár az USA-tól

Még nem kapott választ a külügy arra, hogy magyarokat is megfigyelt-e az USA.

Helyre kell állítani a bizalmat az Egyesült Államokkal, mert ez az együttműködés alapja - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az amerikai titkos adatgyűjtéssel kapcsolatban Budapesten.

A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztató után úgy nyilatkozott, még nem kapott választ arra a kérdésére, amelyet korábban feltett az amerikai nagykövetnek, hogy magyar embereket, intézményeket megfigyeltek-e.

Mint mondta, a legutóbbi hírek szerint 74 fővárosban állítottak fel megfigyelésre alkalmas berendezéseket, "tehát voltaképpen nehezebb lenne felsorolni azokat a fővárosokat", ahol nem voltak ilyen berendezések. Ez is mutatja, hogy "ez a dolog most már messze túlnőtt a bilaterális kapcsolatok szintjén" - mutatott rá.

Martonyi János véleménye szerint a kialakult helyzetnek nagyon fontos transzatlanti összefüggése van, ezzel kapcsolatban az Európai Tanács legutóbbi ülésének következtetései elég világosak és egyértelműek: "tisztázni kell ezt az ügyet", helyre kell állítani a két fél közötti bizalmat, mivel ez minden együttműködés alapja.

Ugyanakkor van ennek a kérdésnek egy univerzális oldala is, "globális szintre került" az ügy - közölte.

Mindez nem jelenti azt, hogy a helyzetnek nincs kétoldalú vonatkozása, a magyar-amerikai kapcsolatok keretein belül is fel kell vetni ezt a kérdést, "és ezt meg is fogjuk tenni" - közölte a külügyminiszter. Hangsúlyozta, megoldást alapvetően most már egyrészt a transzatlanti rendszeren belül kell találni, az EU és az Egyesült Államok között. Emellett fontos emberi jogi vonatkozása is van az ügynek, a magántitok védelme, az adatvédelem, és ezek olyan súlyos kérdések, amelyeket mindenképpen meg kell oldani - mondta.

Martonyi János csütörtökön Gödöllőn találkozik Victoria Nuland amerikai helyettes államtitkárral. Victoria Nuland a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek találkozójára érkezik Magyarországra.

A Külügyminisztérium szerdán közleményben is reagált arra, hogy a WikiLeaks az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel.

A kommünikében azt írták, Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre.

Az NSA kiterjedt titkos adatgyűjtési programjáról Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa szivárogatott ki adatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.