Március 31-én lesz az MSZP tisztújító kongresszusa

Évértékelő tanácskozást tart a hétvégén az MSZP választmánya. Döntenek az etikai tanács tagjairól és összehívják a tisztújító kongresszust. Úgy tudjuk március utolsó napjára teszik majd az eseményt.

Évértékelő, évzáró tanácskozást tart a hétvégén az MSZP országos választmánya, az ülésen technikai döntések mellett kiírják a Mesterházy Attila pártelnök által korábban meghirdetett, előrehozott tisztújító kongresszus időpontját is – értesült lapunk. A Népszabadság úgy tudja, hogy a kongresszust várhatóan 2012. március 31-én tartják majd meg.

A választmányi ülésen Mesterházy Attila és Tóbiás József frakcióvezető-helyettes ad tájékoztatást az elmúlt egy évben végzett munkáról, majd megemlékeznek az Emberi Jogok Napjáról. A választmányi elnök Simon Gábor lapunknak adott tájékoztatása szerint szombaton szó lesz a pártalapszabály módosítása utáni választmányi SZMSZ módosításáról és ajánlásokat is kidolgoznak majd a helyi- és területi szövetségeknek a saját szervezeti és működési szabályzataik elkészítéséhez.

Emellett megválasztják egy új testület, az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának tagjait is – tudtuk meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.