Maradnak a kormány migránsozós plakátjai, az NVB nem foglalkozik velük

Vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság  Nemény András, MSZP-alelnök beadványát, amelyben az október 2-i népszavazást megelőző kormányzati kampány leállítását, illetve a jogsértő magatartástól való eltiltását kezdeményezte.

A testület két kivétellel támogatta Patyi András NVB-elnök javaslatát, amely lényegében azt mondta ki, hogy a kampányidőszakon kívüli politikai reklámok jogilag nem tekinthetők kampánytevékenységnek, ezért nem is sérthetik a választási törvényt.

Az NVB álláspontja szerint a népszavazással kapcsolatos kifogásokkal csak az augusztus 14-én kezdődő 50 napos kampányidőszakban foglalkozhat érdemben.

A szocialisták kifogása szerint az utcán, elektronikus médiában és postán terjesztett kormányzati plakátok és a hirdetések nem elfogulatlan tájékoztatást adnak, és nemcsak a választáson való részvételre buzdítanak, hanem a migránsok és a brüsszeli menekültpolitika ellen hangolják a szavazókat. A választási törvény kampányeszköznek minősít minden olyan hirdetést, plakátot, amely alkalmas a szavazói akarat befolyásolására, vagy akár csak annak megkísérlésére.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.