Már tényleg semmitől sem riadnak vissza az adóellenőrök?

„Ilyen perverziót ritkán lát az ember” – kommentálta az adóhivatal embereinek módszereit egy orvos, akinél azzal jelentkeztek be a revizorok, hogy egyiküknek véres a széklete. A gasztroenterológus a vizsgálat után nem adott számlát, ezért megbüntették.

Felhagyott magánpraxisával az a gasztroenterológus, akire néhány hónapja háromszázezer forintos bírságot szabtak ki, miután „próbavásárlást” végeztek nála a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai. Az orvos az atv.hu-nak számolt be róla, hogy két nő anya és lányaként mutatkozott be a magánrendelésen, és az idősebbik kérte, hogy sürgősen vizsgálja meg, mert véres a széklete, és attól tart, hogy ez végbéldaganat jele.

Az orvos megkérdezte az asszonyt, hogy a lánya előtt elvégezheti-e az intim vizsgálatot, magyarul belenyúlhat-e a fenekébe. Ő igennel válaszolt, s csak a vizsgálat után derült ki, hogy ezért ragaszkodott ehhez, mert nem a lánya, hanem a kollégája nézte végig a történteket, ugyanis kellett még egy tanú.

„Amikor elővették az igazolványukat, megfordult velem a világ, nem csak a bírság miatt, hanem, mert ilyen perverziót ritkán lát az ember” – fakadt ki a szakember, aki állítása szerint azért nem adott számlát, mert bár a számlatömböt mindig magával vitte az autójában, aznap egy másik járművel érkezett a rendelésre.

Az eset nem egyedi, az érintett orvos a szakmán belül is hallott hasonlókról; állítólag volt olyan fogorvos, akinél a fogászati beavatkozás után leplezték le magukat a revizorok.

Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője az atv.hu-nak elmondta, hogy tavaly mintegy 44 ezer próbavásárlást végeztek a munkatársaik, és ezek közül minden ötödik „zárult megállapítással”. Hasonló az arány idén is, azzal a különbséggel, hogy ezúttal már augusztus végéig elvégeztek annyi ellenőrzést, mint tavaly összesen.

A szóvivő cáfolta, hogy a nagyobb adóhatósági aktivitás célja a költségvetési bevételek növelése lenne, hiszen – magyarázta –, az ilyen jellegű mulasztások miatti büntetésekből összesen egymilliárd forint folyt be tavaly, ami az összes adóbevételhez mérten nem jelentős tétel.

„A cél az, hogy a vállalkozókat jogkövető magatartásra ösztönözzük, hiszen ez nem csak az állam érdeke, hanem az adót megfizető állampolgárok elvárása is” – fogalmazott Linczmayer Szilvia.

A vállalkozók másként látják: szerintük az ellenőrök a legváltozatosabb eszközökkel próbálják csőbe húzni őket. A revizorok például egy varrodában kértek gyors segítséget, ahol egy elszakad szoknya megjavítása után a varrónő nem is kért pénzt a szívességért, ám a „hálás” ismeretlenek ragaszkodtak ahhoz, hogy egy ötszázassal honorálják azt. És ahogyan átadták a pénzt, az igazolványukat is elővették.

Ami a módszereket illeti, Linczmayer azt mondta, számítanak a munkatársak kreativitására. Egy ízben – említette példaként – a revizorok Békés megyében szerenádhoz fogadtak fel egy zenekart, majd a „szerelmes” este után megbüntették a zenészeket, akik nem adtak számlát. Ugyancsak Békés megyében történt meg, hogy az ellenőrzést „leánybúcsúnak” álcázták: ehhez limuzint béreltek, pezsgős mulatozást csaptak – majd büntettek.

De „próbavásárlás” során tetten ért az adóhatóság egy plasztikai sebészt is, aki kilencszázezer forintot vett át a szépészeti beavatkozásra bejelentkezett adóellenőrtől, de számlát nem adott. Az a híradásokból nem derült ki, hogy a nőt meg is műtötték-e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.