Belefulladnak a tartozásba a kórházak
Az Orvostechnikai Szövetség adatai szerint a kórházak feléjük fennálló lejárt tartozása elérte a tavaly év végi szintet, azaz meghaladta a tízmilliárd forintot. Az összeg 30 százalékára már több mint hat hónapja várnak, tizedét pedig már egy éve kellett volna rendezni – mondta a Népszabadságnak Rásky László, a szervezet főtitkára. Ennyivel csak az orvostechnikai eszközökért tartoznak, de a teljes adósságállomány is már jócskán meghaladta azt az összeget, ami tavaly egész évben volt. Akkor mintegy 50 milliárd forint olyan számlát tartottak nyilván, amit nem tudtak rendezni a betegellátók. Most ez az összeg már négy hónap alatt összejött. Közben az egészségügyi költségvetésben már most 24 milliárdos megtakarítás van, mert az egészségbiztosító mesterségesen visszafogja a betegellátásra költhető keretet.
Rásky László szerint a tavaly év végi konszolidációs összeg némileg enyhítette fizetési gondjaikat, de a piacon lévő beszállítók is bankhitelből finanszírozzák működésüket. A cégek megelégelték azt is, hogy a legkülönbözőbb fórumokon hiába jelezték az egészségügyi kormányzat vezetőinek a probléma nagyságát és súlyosbodását. Ráadásul a kormányzat kommunikációjából egyelőre nem látszik, hogy a helyzet megoldására vagy legalább a gondok enyhítésére milyen tervek léteznek.
Április közepén már volt szó a kórházak ismételt jelentős eladósodásáról a parlamentben is, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára a tárcavezető nevében a kórházi adósságok menedzselését firtató képviselői kérdésre sem tudott megnyugtató választ adni. Miközben azt állította: éppen a tartozások újratermelődésének megakadályozása érdekében kerültek a fekvőbeteg-szakellátó intézmények "állami felügyelet alá." Sőt azt is állította, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet új fenntartóként folyamatosan felülvizsgálja a kórházi vezetők intézkedéseit, és igyekszik csökkenteni a felhalmozott adósságokat. Ezenfelül a központosított közbeszerzés is hozzájárul az intézmények beszállítói tartozásának csökkentéséhez.
A kórházak eladósodását akadályozó GYEMSZI-intézkedésekből viszont a beszállítók – elmondásuk szerint – csak annyit érzékelnek, hogy valaki mindig leszól a központból, hogy éppen most kinek igen, és kinek ne fizessenek.