Már kilenc gyanúsított őssejtügyben

Már kilenc embert gyanúsítanak a hatóságok a tavaly kirobbant őssejt-ügyben, a nyomozás még mindig tart emberi test tiltott felhasználása miatt - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Tavaly nyáron a fővárosi Nyírő Gyula Kórház területén működős bérelt magánrendelőben értek tetten három gyanúsítottat, amint - a gyanú szerint - éppen őssejt-beültetést akartak végezni; a magyar, ukrán és amerikai állampolgárokat őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), egy negyedik gyanúsítottat pedig Siófokon fogtak el - emlékeztet a lap. A gyanú szerint az elfogottak egy őssejt-kutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek tiltott beavatkozásokat 2007 óta.

A gyanúsítottak száma már kilencre emelkedett az ügyben - mondta a Magyar Nemzetnek Bartha László, az NNI szóvivője, ám az érintettekről többet nem árult el. A lap szerint rég lejártak azon szakértői nyilatkozatokra adott határidők, amelyeket az NNI a kórházban és egy kaposvári klinikán lefoglalt eszközökre, biológiai maradványokra vonatkozóan kért. A hatóság azonban ezek eredményéről nem ad felvilágosítást, mert veszélyeztetné az eljárás sikerét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.