Már kilenc áldozatot szedett az influenza országszerte

Január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedésben az országban - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján szerdán a honlapján.

Hat betegnél az influenza A (H1N1) 2009, három betegnél pedig az influenza B vírusának a jelenlétét igazolták az elvégzett virológiai vizsgálatok. Az áldozatok egyike egy 5 éven aluli gyermek, öten a 35-59 éves, hárman pedig a 60 éven felüli korosztályhoz tartoznak. Valamennyi felnőtt áldozat - egy vagy több krónikus betegsége miatt - az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetett emberek csoportjába tartozott, influenza elleni védőoltást pedig nem kaptak - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a krónikus betegségek mellett négy áldozatnál az elhízás is szerepelt kockázati tényezőként.

Mostanra az ország valamennyi területét érintő influenzajárvány bontakozott ki. A legtöbb helyi járvány Győr-Moson-Sopron megyében fordult elő. Két-két úgynevezett légúti közösségi járványt regisztráltak Baranya, Fejér, Nógrád és Somogy megyében, egy-egy járványt pedig Pest és Veszprém megyében. Az év negyedik hetében tizennégy jelentés érkezett az ÁNTSZ-hez közösségekben előforduló légúti járványról. Ezek nyolc óvodát, öt általános iskolát, valamint egy bölcsődei, óvodai és általános iskolai közösséget érintettek.

A figyelőszolgálatok adatai szerint január utolsó hetében mintegy 42 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, másfélszer annyian, mint az azt megelőző héten. A legtöbb beteget Győr-Moson-Sopron, Pest és Baranya megyében regisztrálták. A legintenzívebben Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében terjedt az influenza, ezeken a területeken az előző héthez képest a háromszorosára nőtt a megbetegedések száma. A betegek nagy része, mintegy 70 százaléka 35 évesnél fiatalabb. Jelentősen nőtt az influenzás gyermekek száma, másfélszer-kétszer annyi beteg fordult orvoshoz az általános iskolás korúak közül, mint az előző héten - tették hozzá.

Influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt csaknem harminc százalékkal többen kerültek kórházba, mint az előző héten. A kórházba kerülők több mint negyede gyermek volt. A százezer lakosra jutó kórházi felvételek száma a csecsemők között volt a legmagasabb; ez elérte az országos átlag hatszorosát. Intenzív ellátásban 43 új beteg részesült az előző heti 27-tel szemben, és csaknem megduplázódott a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma. Az intenzív ellátást igénylők között öt gyermek volt.

Az ÁNTSZ kitért arra: továbbra is azt javasolják, hogy a 3 évesnél fiatalabb - 6-36 hónapos - gyermekek számára is kérjék a szülők az influenza elleni védőoltást a háziorvostól vagy a házi gyermekorvostól. Hangsúlyozták, hogy különösen fontos a védőoltás a krónikus beteg, 3 évesnél fiatalabb gyermekek számára, de a gyerekeket emellett az is védi, ha a környezetükben élő felnőttek be vannak oltva. A legutóbb múlt pénteken közölte az ÁNTSZ, hogy olyan haláleset történt, amely összefüggésbe hozható az influenzával. Akkor egy kétéves kisgyermek halt meg, akinél az influenza B vírusát mutatták ki; ő volt az influenzaszezon negyedik áldozata. Az év első hetében újinfluenza-fertőzés okozta egy 38 éves férfi halálát, majd két, 60 évnél idősebb áldozatról számoltak be, akiknél szintén az influenza B vírusát mutatták ki a vizsgálatok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.