Már a szocialistáknak sem tetszik a Bajnai-program?

Nem ért egyet a többség Bajnai Gordon válságkezelő intézkedéseivel, mert abból az látszik, hogy hosszú távon nem várható adócsökkentés. Legalábbis ez derül ki az MSZP által indított internetes szavazás eredményéből.

Meglepő (rész)eredményt mutat az aktuális internetes szavazás a Magyar Szocialista Párt hivatalos honlapján. A látogatók ezúttal arra a kérdésre válaszolhatnak, hogy egyetértenek-e a Bajnai Gordon vezette kormány válságkezelő intézkedéseivel.

A portál adatai szerint majd négyezren klikkeltek eddig, a szavazatok többségét (37,99 százalékát) pedig az a válasz kapta, mely szerint "nem, mert így rövidtávon nem lesz adócsökkentés". Mint ismert, ez utóbbival épp az MSZP legnagyobb riválisa, a Fidesz kampányol a válságkezeléssel kapcsolatosan. Az internetes szavazáson "mindössze" 29 százalékuk voksolt arra a választa, hogy: "igen, mert sürgősen tenni kell valamit a válság megfékezésére". Kevesebb mint négy százalékot kapott az "igen, mert (a Bajnai-program) helyreállítja a befektetői bizalmat", és kevesebb mint két és fél százalékot az "igen, mert elvezet minket az euro-zónába".

A szavazók alig tíz százaléka gondolja, hogy a válságkezelő csomag hosszú távon stabilizálja az ország gazdaságát. További érdekesség, hogy az MSZP.hu oldal szavazóinak majd 18 százaléka azért nem ért egyet a Bajnai-kormány intézkedéseivel, mert "nem ígértek csodát, mint a Fidesz".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.