Már 128 milliót kifizettek a tűzijáték károsultjainak

A 2006. augusztus 20-ai tűzijáték károsultjainak ügyében mostanáig összességében több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség, amely a kárigények hatvan százaléka - jelentette be Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára.

Az elmúlt két és fél hónap alatt 63 ember kártérítési igénye érkezett be a KIM-hez és a Magyar Államkincstárhoz. Harminchét esetben történt egyezségkötés. Egy esetben az igény előterjesztője is elismerte, hogy nem jár neki a kártalanítás. Négyen a sérülés súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010 szeptemberétől járadékot kapnak az államtól. A többi kárigény ügyében a jövő héten folytatódnak az egyeztetések, és szeptemberben azokat is egyezséggel lehet majd lezárni - tette hozzá Répássy Róbert.
Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő elmondta: az öt halálos áldozat esetében összesen 23 hozzátartozónak mintegy negyvenkétmillió forint kártérítést fizettek ki.
A maradék kárigények ügyében a jövő héten folytatódnak az egyeztetések, de szeptemberben ezen egyezségek megkötését is le lehet zárni - mondta Répássy Róbert. Hozzátette: valószínűleg nem fog minden esetben egyezség létrejönni. Vita viszont csak az összegszerűségben lehet, mivel a jogalapot az állam elismerte.
Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: fontosnak tartják, hogy csak megalapozott igényeket elégítsen ki az állam. A szakvélemények alapján kiszabott kártérítések kizárják azt, hogy közpénzből jogosulatlanul jussanak kártérítéshez.
A sajtótájékoztatón Répássy Róbert kiemelte: az Országgyűlés által július 8-án elfogadott egy határozatot, amely az állami vezetői mulasztások illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szólt és amelynek a jelentősége, hogy a 2006. augusztus 20.-i tűzijáték áldozatainak kártérítéseiben, illetve a 2006 őszi rendőri túlkapások áldozatainak kártérítésében való felelősségét elismerte az állam.
Ezzel kapcsolatban az államtitkár elmondta: a 2006. szeptemberi és októberi rendőri túlkapások ügyében is megindult a kártalanítási folyamat, egyelőre az igények érkeznek be. Ezen kártérítések teljesítését a Belügyminisztérium koordinálja, a kifizetését pedig a Magyar Államkincstár intézi - tette hozzá.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium június 30-án közölte honlapján, hogy e-mailben várják azok jelentkezését, akik a 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal összefüggésben kártérítési igénnyel fordultak a bírósághoz és ügyük folyamatban van. Hozzátették: a kormány ez év augusztus 20-ig, a tragédia negyedik évfordulójáig szeretne megállapodni a károsultakkal.
A károsultak igényeit egy jogi szakértőkből álló csoport vizsgálja. Gulyás Gergely korábban arról beszélt: a tűzijáték áldozatainak kártérítése 300 millió forint körül lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.