Már verik a cölöpöket a román határon

Megkezdődött a határkerítés építésének előkészítése szerdán a román határnál, a magyar, a szerb és a román határ metszéspontjában található Kübekházánál.

Egyelőre az látható, hogy facölöpökkel kijelölték a leendő határkerítés helyét onnan, ahol befejeződik a szerb-magyar határra kiépített műszaki zár. A területet, vagyis az érintett román-magyar határszakaszt rendőrök és katonák biztosítják.

Molnár János, Kübekháza független polgármestere az MTI-nek a helyszínen elmondta: a kerítés folytatásának előkészítéséről meghozott kormányzati döntést követően Csampa Zsolt, a belügyi tárca önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta arról, hogy a Maros torkolatág a román-magyar határon is folytatják a határkerítés építését. Hozzátette, nem ért egyet a döntéssel, és nagyon sajnálja, ugyanis ennek nyomán megszakad a kapcsolat a szomszédos magyarlakta szerbiai és romániai településekkel.

Felidézte, hogy 1997 óta minden évben közös pikniket tartanak a hármas határ metszéspontjában, a szerbiai Magyarmajdán és a közigazgatásilag ahhoz tartozó Rábé, valamint a romániai Óbéba település lakóival. A négy falu hivatalosan is testvértelepülés - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy ezzel megszakad a kapcsolatuk a testvértelepülésekkel, hiszen a látótávolságnyira eső Óbéba 70 kilométerre kerül tőlük. Az ugyancsak a határ szomszédságában található Magyarmajdán és Rábé felé pedig 40 kilométer az út - mondta a polgármester.

Arról is beszámolt, hogy szerda délelőtt helikopterrel látogatást tett a honvéd vezérkar főnöke a falu határában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.