Már nem akarnak konzultálni Orbánnal

Nem bízik Orbán Viktorban a netadó elleni tüntetések főszervezője, ezért azt követeli, országgyűlési határozatban mondják ki, hogy nem lesz internetadó.

Orbán Viktor ma meghátrált. Eddig mindig azt mondta, hogy ő képviseli a nép többségét. Ma be kellett ismernie: a többség elutasítja az adóját. Ez önmagában győzelem – írta péntek kora délután kiadott közleményében Gulyás Balázs. A netadó elleni tüntetések főszervezője ugyanakkor gyorsan hozzátette: „De ismerjük őt. Nem vagyunk hülyék. Nincs okunk bízni a szavában, hisz ő maga is azt mondta, ne azt nézzük, amit mond, hanem amit csinál. Ezért azt várjuk, hogy vegyék ki a törvényekből az internetadót és országgyűlési határozatban mondják ki, nem lesz internetadó."

A főszervező azzal folytatta: „Nem kérünk Orbán nemzeti konzultációjából. Ne küldjön postai leveleket az internetadó megvitatására. Nincs szükség, hogy Orbán Viktor a békemenetőivel közpénzen levelezgessen. A nép kinyilvánította az akaratát: 42 ezerrel többen lájkolják a Százezren az internetadó ellen oldalt, mint a Fidesz hivatalos oldalát. Az utcán pedig több tízezres és százezres tömeg is kinyilvánította: nem akar internetadót."

Gulyás a közleményét azzal zárta: „Ma 18 órakor a József nádor téren ismét meg akarjuk mutatni: az emberek nem kérnek az ostoba internetadóból."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.