Már magyar földön dübörög az amerikai katonai konvoj

Szerdán megérkezett Magyarországra az a több mint félezer amerikai katonából és több harcjárműből álló konvoj, amelyek a csütörtökön kezdődő többhetes magyar vezetésű "Brave Warrior 2015" elnevezésű, többnemzeti hadgyakorlaton vesznek részt.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a több héten át tartó magyar vezetésű többnemzeti, parancsnoki és törzsvezetési-, (hadműveleti) valamint éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton a következő hetekben összesen - de nem egy időben - hat nemzet katonái gyakorlatoznak Magyarországon. A legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől érkeznek katonák.

Az amerikai katonák hétfőn este indultak el Dél-Morvaországból. Az 550 katonából, 150 katonai gépkocsiból, valamint 54 szállítókocsiból - köztük több Stryker típusú lövészszállító harcjárműből - álló konvoj hat csoportban hagyta el a Brünnhöz közeli vyskovi kaszárnyákat, s a cseh katonai rendőrség vezetésével és biztosításával haladva Lanzhotnál lépték át a szlovák-cseh határt, majd a D2-es autópályán haladtak egészen Pozsonyig, és szerdán Rajkánál léptek be Magyarország területére. Az amerikai katonai gépkocsik maximális haladási sebessége 80 kilométer óránként.

Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az amerikai katonai konvoj előőrsével Prágában a Ruzyne kaszárnyákban Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is találkozott.

Az amerikai hadsereg konvojai legutóbb idén márciusban vonultak át több kelet-európai ország, köztük Csehország területén, a NATO keleti tagállamainak védelme iránti amerikai elkötelezettséget demonstrálva.

A HM közleményében azt írta: a Brave Warrior 2015 elnevezésű gyakorlat célja, hogy bemutassák A NATO elvárásainak megfelelően emelni a magyar és amerikai alegységek szellemi, szervezeti együttműködését, gyakoroltatni a manővererők és harci támogató erők kooperációját, illetve fokozni ezek hatékonyságát.

A gyakorlat csütörtökön Győrben a Mosoni-Dunán látványos mozzanattal veszi kezdetét. A szentesi katonák által épített pontonhídon az országba érkező amerikai erők, nyolc magyar alakulat katonáival együttműködve vízi átkelést hajtanak végre harcászati körülmények között, s bemutatják a honvédség műszaki-hídépítő képességét és annak nemzetközi szintű műveleti integrációs lehetőségét is.

A péri repülőtér területén az amerikai 173. Légimozgékonyságú Dandár és az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj ejtőernyősei C-130-as Hercules szállítógépekből légideszant műveletet hajtanak végre. A földet érést követően a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred légi támogatása mellett, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állományával biztosítják a vízi átkelés északi és déli hídfőjét.
Az amerikai erők bemutató alegysége (Display Team) technikai eszközeivel (Stryker típusú harcjárművek), magyar haditechnikai eszközökkel kiegészített bemutatóját csütörtökön délután Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, és Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára is megtekinti.

A Brave Warrior 2015 további mozzanatai, kiképzési eseményei és kapcsolódó gyakorlatai a honvédség gyakorlóterén, Újmajor és Várpalota térségében hat héten keresztül, október 21-ig zajlanak - olvasható a HM tájékoztatásában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.