Már kívülről fújják a vádiratot

Közel négy évvel a vádemelés után ugyanott tart a tábornokper, mint az elején: a vesztegetés miatt folyamatban levő ügyben az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt ma felolvassák az ügyészek a vádiratot. Ez már negyedszer történik meg.

Az első tárgyalást 2012 januárjában Kaposvárott tartották, majd 2013 februárjában első fokon csaknem az összes vádlottat felmentették, ám a Fővárosi Ítélőtábla az ítéletet megalapozatlannak tartotta, és idén februárban megsemmisítette azt. Az új eljárás lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölték ki, ahol a katonai tanács júniusban egyszer már összeült, és az összes érintett jelenlétében ismertették a vádiratot.

Ismerős a szöveg
Ismerős a szöveg
Czeglédi Zsolt / MTI

Csakhogy kiemelt ügyről van szó, és ha két tárgyalás között kilencven napnál hosszabb idő telik el, az eljárást újra kell kezdeni. Most pedig éppen ez történt, így a bíróságnak másodjára is az elejétől kell nekifutnia az egésznek. Vagyis: utazhat megint a csaknem másfél tucatnyi vádlott meg ugyanennyi védő, hogy meghallgassák, amit már háromszor – egyszer Kaposvárott, egyszer a fővárosban, pár hónapja Debrecenben – hallottak.

A törvényszéktől kapott tájékoztatás szerint azonban nem a bíró hibázott, hanem vis maior történt: az egyik ülnök külföldi továbbképzésen vett részt, ezért csúsztak ki a határidőből. Ilyen perben csak tábornok vállalhat ülnöki szerepet, ezért nem lett volna könnyű a helyére másvalakit találni. A büntetőeljárási törvény szerint arra sem volt lehetőség, hogy a per eleve később, az ülnök hazatérése után kezdődjék, mert kiemelt ügyben az akta érkezésétől számított három hónapon belül meg kell tartani az első tárgyalást.

A soronkívüliség szabályai ezúttal tehát éppen a céllal ellenkező hatást váltották ki. A Katonai Biztonsági Hivatal egyébként még valamikor 2009-ben kezdett vizsgálódni, miután több vezetővel összefüggésben is felmerült a honvédségi beszerzésekkel kapcsolatos korrupció gyanúja. A Központi Nyomozó Főügyészség 2011 februárjában végül három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A vád szerint három tábornok megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelések fejében kifizetett összegek egy részét visszakérik. Bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is – állítja az ügyészség –, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt.

Állítólag ő egyszer whiskysdobozban négymillió forintot vitt az akkori honvédelmi miniszternek, Juhász Ferencet azonban nem gyanúsították meg emiatt. A nyomozati adatok alapján egyébként az érintettek 2001-től nyolc esztendőn át összesen több mint kétszázmillió forintot tehettek zsebre. A kaposvári hadbíró, Ifkovics Béla az elsőfokú ítélet indokolása során azt hangoztatta, hogy az eljárás során az ügyészség hibák sorát követte el, és a vádat jószerével egyetlen terhelt törvénysértő módon – hamis ígéretekkel – kikényszerített vallomásaira alapozta.

O. János egykori dandártábornok – aki gyógyszeres kezelés alatt állt – a szakértők szerint kórós elmeállapotban volt, az általa elmondottakat ezért sem lehetett volna figyelembe venni. Keményen bírálta a bíró az ügyészséget azért is, mert a tanúvallomásokon kívül más bizonyítékot meg sem próbáltak beszerezni. Az meg végképp érthetetlen volt a bíró számára, hogy nem próbáltak titkosszolgálati eszközöket bevetni – korrupciós ügyekben a telefonok lehallgatása az egyik leghatékonyabb módszer –, de még a híváslistákat sem kérték ki.

A Fővárosi Ítélőtábla viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egész ügyet újra kell tárgyalni,mert Kaposvárott súlyos eljárási szabálysértések történtek, az elsőfokú ítélet megalapozatlan, a tényállás hiányos, és az indoklási kötelezettségnek sem tettek eleget. Így most Debrecenen a sor, hogy megpróbálják kideríteni, mi is történt tulajdonképpen a HM-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.