Már kezdik is az eljárást Simicska rádiója ellen

A Class FM-mel és a Civil Rádióval szemben hatósági eljárást indít a médiatanács – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Class FM Morning Show című műsorának tavaly december 30-ai és idén január 4-ei adásai miatt indul hatósági eljárás, mert a műsorszámokat a 16 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolás helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szerint tették közzé.

Az NMHH szerint a kifogásolható műsorrészek "nem a korosztály számára feldolgozható módon használt humorral, kifigurázva és elfogadható konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel ábrázolták".

A hatósági eljárásra, ezen belül többek között a tényállás tisztázására, illetve a jogkövetkezmények meghatározására a médiatörvény 40 nap ügyintézési határidőt szab meg, amely indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható – tették hozzá.

Szintén hatósági eljárást indítanak a Civil Rádió egyik idén januári adáshetében tapasztalt jogsértések gyanújának tisztázására. A vizsgálatok szerint ugyanis úgy vélik: "a rádió vélhetően kevesebb szövegarányt, közszolgálati műsorszámot, magyar zenét és semmilyen hírműsort nem szolgáltatott szerződéses vállalásaihoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest".

Az NMHH egyúttal azt is közölte, hogy pontatlanság miatt a Magyar Katolikus Rádió Alapítványra bírságot szabott ki a médiatanács. Mint kifejtették: a sátoraljaújhelyi Szent István Rádió 90,6 és az egri központú Szent István Rádió 91,8 pontatlanul használták állandó megnevezéseiket, kevesebb helyi közéleti műsort, több ismétlést és kevesebb magyar zenét sugároztak a hatósági szerződéseikben vállaltaknál, és engedély nélkül kapcsolódtak egymással hálózatba. Emiatt a rádiókat üzemeltető Magyar Katolikus Rádió Alapítványra 170-170 ezer forint bírságot szabott ki a médiatanács.

Az NMHH közölte azt is, hogy az egyedüli jelentkezőként pályázó Magyar Múzsa Kft. nyerte el a Dömös 104,9 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű hasznosítási jogát Mária Rádió Berkenye állandó megnevezésű ajánlatával. Közölték: a médiatanács elfogadta a Balkány, Kiskunfélegyháza, Karcag és Tiszavasvári telephelyű, idén lejáró kisközösségi rádiós frekvenciák elvi hasznosítására irányuló pályázati felhívás tervezetét, amely hirdetményi úton a mediatanacs.hu oldalon csütörtöktől olvasható.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.