Már az Erzsébet-programot is védeni kell

A kormánypárti képviselők az új Európai Parlamentben (EP) is megvédik az Erzsébet-programot - közölte a Fidesz sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben felidézték, hogy az idén is több tízezer magyar gyermek nyaralását biztosítja a program, amelyet a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja egész Európában.

Hozzátették: az bebizonyította, lehet úgy is segíteni százezreken, hogy közben nem veszünk el másoktól, és azok számára is elérhetővé lehet tenni a nyaralás, üdülés lehetőségét, akiknek erre önerőből egyáltalán nem lenne erre lehetőségük.

A Fidesz szerint a programnak mindenki a nyertese, egyedül a külföldi multik nem, akik az étkezési utalványok forgalmazásából származó korábbi extraprofitjukat elveszítették.

Emlékeztettek arra, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az étkezési és szabadidő-utalványok szabályozása miatt.

A kormánypárti képviselők a most megalakult EP-ben is ki fognak állni a nemzeti érdekek, így az Erzsébet-program megvédése mellett.

Kurucz Éva kormányszóvivő csütörtöki közlése szerint az idén a négyszázezredik pályázó élhet az Erzsébet-program kínálta lehetőségekkel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.