Májusban jönnek az első Mercedes buszok

A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ ma eredményt hirdetett a viszontagságos busztenderen. Az új autóbuszok szolgáltatásvásárlásra kiírt közbeszerzési pályázatot a VT-Transman Kft. nyerte meg. A szolgáltató 150 darab új autóbuszt állít forgalomba, 2013 májusától.

A közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetésére tavaly decemberben meghirdetett – nyolc altenderből álló – közbeszerzési eljárás részben a BKV korábbi, áprilisban lejárt alvállalkozói kapacitását volt hivatva pótolni. (Az erre vonatkozó pályázatok közül kettőt a VT-Transman Kft. nyert meg. Ennek eredményeként a budapesti buszoknak már eddig is nyolc százalékát futtatja a cég, jellemzően Dél-Budán.)

Két résztendert azonban már az új buszüzemeltetési modell égisze alatt hirdettek meg januárban. Ezekben összesen 150 – 75 szóló és 75 csuklós – autóbusz forgalomba állítására kért ajánlatot a BKK. A várható szolgáltatási díj évi tízmilliárd forint. (A szóló buszoké 4,4 milliárd, a csuklósoké 5,4 milliárd.) A főváros nyolc évre – kétéves hosszabbítási lehetőséggel – szerződik a győztessel. A fővárosi közösségi buszközlekedés 18 százaléka kerül ezzel magánkézbe. 

Budapest nyolc év után döntött új, alacsony padlós autóbuszok forgalomba állításáról, így a BKK reményei szerint ez a lépés hosszú hanyatlás után új korszakot nyit a fővárosi buszközlekedésben. Az új autóbuszok szolgáltatásvásárlás útján történő forgalomba állítására kiírt tenderben a BKK és a BKV igazgatóságainak döntése szerint az eljárás nyertese a Fidesz-közelinek tartott Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó VT-Transman Kft., a szolgáltató 150 darab új autóbusszal kezdheti meg egyes járatok üzemeltetését fokozatosan, 2013 májusától.

A teljes buszflotta várhatóan júliusig áll forgalomba, a járművek korszerű, alacsony padlós, légkondicionált, az európai sztenderdeknek megfelelő, Mercedes Citaro típusú járművek lesznek, a flotta fele csuklós, fele kéttengelyes, szóló kivitelű. A 150 új autóbusz beállításával érezhetően javul majd a budapesti buszközlekedés elmúlt években leromlott színvonala.

A szerződés 8 évre szól, 2 év opcióval. A szolgáltatót bármilyen minőségi probléma vagy járatkimaradás esetén a BKK kötbérezi, sőt, ha 3% fölé megy a járatkimaradások száma (ez ma 5% fölött van), a kötbérezésen túl a szerződés felmondására is lehetősége nyílik a BKK-nak. A közlekedési holding szerint ezek a szigorú feltételek magyarázzák, hogy miért ezekkel a buszokkal pályázott a szolgáltató. De – teszik hozzá – a BKK-nak egyébként sincs ráhatása erre. Az elvégzett szakértői vizsgálatok szerint a műszaki elvárásrendszernek legalább 12 busztípus felelt meg, akadt közte magyar típus is. Ennek ellenére – vélhetően a finanszírozási kockázatok vagy a műszaki kockázatok miatt – magyar típusú buszokkal történő szolgáltatásra nem kaptunk ajánlatot.

A győztes szolgáltató, a VT-Transman Kft. egyébként 1999 óta működik közre Budapesten a tömegközlekedés lebonyolításában, 2012-ig mint a BKV Zrt. alvállalkozója, 2012 májusától pedig közvetlenül a BKK-val kötött közszolgáltatási szerződés alapján közlekedtetik autóbuszaikat. Jelen pályázaton szóló autóbuszok esetében kilométerenként 663 forintért, a csuklós buszok esetében 797 forintért vállalták a buszok forgalomba állítását. A BKK nem tagadja, hogy az új járművek drágábban fognak üzemelni, mint az általuk kiváltott 23-27 éves Ikarus-buszok, hiszen azok működési költségeiben az amortizáció már nem jelenik meg, illetve az újabb járművek (pl. a klíma miatt) eleve drágábban üzemeltethetők. Ugyanakkor a BKK szakértői vizsgálatai szerint ez az üzemeltetési modell egyértelműen olcsóbb, mint a régi buszok hosszú távon történő továbbüzemeltetése és felújítása, vagy akár a BKV általi újbusz-beszerzés, melynek lehetősége a BKV hatalmas eladósodottsága, a 2003 és 2009 között felvett működési hitelek miatt ma nem is látható.

A BKK egyébként hibásnak tartotta a BKV igazgatósági elnökének, Várszegi Gyulának a számításait, aki szerint a 150 autóbusz külső üzemeltetése 3-3,5 milliárd forinttal kerül majd többe, mintha a BKV buszparkja végezné el a feladatot. 

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ezt igencsak túlzónak tartotta, és sem az összeget, sem a megállapításakor alkalmazott költségkalkulációs modellt nem tartotta elfogadhatónak. (Az általános költségként – a munkaruhák, a szociális és egészségügyi, logisztikai költségek – megjelölt összegek egy részét megtakaríthatónak tartották, illetve jó menedzsmentdöntésekkel jelentősen csökkenthetőnek. De a BKK túlzónak tartotta Várszegi Gyula egyszeri létszámleépítésre vonatkozó 500-600 millió forintos összegét is. Sőt úgy vélte, hogy tiltott állami támogatás volna olyan összeget kifizetni, amelyet az illetékes hatóság nem minősít indokolt költségnek, vagyis a főváros jogszabályt sértene a BKV igazgatósága által kért 3 milliárd forint kifizetésével.

Tarlós István főpolgármesterben azonban kételyt ébresztettek a számok, és szembemenve a fővárosi többséget adó Fidesz-frakcióval rendkívüli közgyűlést hívott össze a kérdés tisztázására. Az ülésen elhangzottak se győzték meg – az ellenzéket sem – a szolgáltatásvásárlás időszerűségéről a város jelenlegi, meglehetősen bizonytalan pénzügyi helyzetében, illetve a jövő évi finanszírozás ismerete nélkül. Végül nem is szavazott, de enélkül is átment a busztender eredményhirdetésének kockázatát a BKV és a BKK vezetőire hárító határozat.

A két közlekedési cég ma eredményt hirdetett. Mint arra közleményükben kitérnek, az új buszüzemeltetési modellel kapcsolatos tenderen csak a VT-Transman adott be ajánlatot 75 szóló és 75 csuklós Mercedes Citaro busszal. A BKK és a BKV igazgatósága október elején úgy döntött, eredményesnek minősíti az eljárást. Az alacsony padlós, légkondicionált, környezetbarát, kamerarendszerrel felszerelt, korszerű utastájékoztató berendezéssel felszerelt buszok elsősorban Budapest északi és keleti részén, a III., IV., XIII., XIV., XV. és a XVI. kerületekben, illetve az onnan kiinduló vonalakon fognak közlekedni. 

A 2013-ban forgalomba álló 150 új busszal együtt már 250 megbízható autóbusz vesz részt külső szolgáltató üzemeltetésében Budapest közlekedésében. Ezt a számot növelik tovább a BKV Zrt.-nél 2012-ben már forgalomba állt és az év további részében forgalomba álló, korszerű, alacsony padlós használt autóbuszok és trolibuszok, ami csak 2012-ben további, közel 100 db akadálymentes jármű üzembe állását jelenti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.