Majtényi: köztársaságunk a széthullás állapotában van

Ha dörrenve becsapódna néhány cellaajtó, sok minden változna - mondta Majtényi László, az ORTT volt elnöke, aki szerint a Jobbik tömegesen szívja el azokat a választókat, akiknek a szabadelvű jogállamból elegük lett. A harmadik köztársaság a széthullás állapotában van.

Ha dörrenve becsapódna néhány cellaajtó, sok minden változna - véli az fn.hu-nak adott interjújában Majtényi László.  A Magyarországon kívüli világ azt mutatja, hogy van egy pont, ahol azt lehet mondani, hogy ez nem megy. Mi ezen régesrég túl vagyunk, a Jobbik tömegesen szívja el azokat választókat, akiknél betelt a pohár, és sajnos magából a köztársaságból, a szabadelvű jogállamból lett elegük, de hogy mikor jön el az igazság pillanata, nem tudható. Az ORTT volt elnöke szerint a Jobbik egyre nagyobb fenyegetést jelent a Fideszre.

A harmadik köztársaság gyakorlatilag a széthullás állapotában van, ami a rendszer elzüllésének tudható be, vagyis a korrupciónak. A kampányfinanszírozás jelenlegi szabályai betarthatatlanok. A politikai pártok eljátsszák, hogy betartják a törvényt, és ellenzik, hogy egy csomó közpénzt kampányra használjanak fel. De az is tény, hogy annyi pénzből, amennyit a törvény lehetővé tesz, ténylegesen lehetetlen kampányt csinálni. Tehát alapvetően nem az a baj, hogy sokat költenek a pártok, hanem hogy ezt illegális forrásokból teszik. A törvényhozás az ő kezükben van, és a politikai osztály magatartása rosszhiszemű.

Majtényi szerint megfoghatóvá és szankcionálhatóvá kell tenni a csalást, átfogó és részletes szabályozásra van szükség: kampányszámla kell, amely a forrást és a költést akkurátusan nyomon követi, minden kampánytermékre - még a trikókra is és a golyóstollakra is - termékjelző kerüljön, a kampányidőszak pontos meghatározása kell és független ellenőrzés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.