Magyarországra érkezett az 'ír gázoló'

Megérkezett és megkezdi büntetését Francis Ciarán Tobin.

Csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetését Magyarországon az ír gázolóként ismertté vált Francis Ciarán Tobin - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn.

A tárcavezető hozzátette: Tobint a kora esti órákban vették őrizetbe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A korábbi megállapodás alapján abban az esetben, ha kérelmezi, hogy büntetését Írországban tölthesse le, már pénteken megindul az erre vonatkozó eljárás, és január 17-én elhagyhatja Magyarországot, hogy hazájában folytassa büntetésének letöltését.

A rögtönzött sajtótájékoztatón Zoltai Bence, a két elhunyt gyerek édesapja azt mondta: Tobin fő büntetése az volt, hogy éveken keresztül nem tudott megszabadulni ettől az ügytől, most azonban lezárhatja életének ezt a hosszú, nehéz időszakát.

Navracsics tavaly március végén jelentette be: Tobin kész letölteni büntetését, ám azt kéri, hogy Budapest garantálja: kérelme esetén Írországban folytathassa Magyarországon megkezdett büntetésének letöltését. A magyar miniszterelnök-helyettes akkor közölte: tájékoztatta ír kollégáját arról, hogy személyesen garantálja, hogy ha Tobin Magyarországon megkezdi büntetését, kérelme esetén Írországban folytathatja a szabadságvesztés letöltését. Emiatt előreláthatólag nem tartózkodik majd hosszú ideig Tobin Magyarországon. 

Még az ír alkotmányt is módosították miatta

Tobin a Life ír biztosító vezető munkatársaként élt és dolgozott Magyarországon, amikor 2000. április 9-én autójával a megengedettnél gyorsabban hajtott Leányfalu belterületén, lesodródott az útról és halálra gázolt két kisgyermeket. Óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, így magyarországi kiküldetésének lejártakor minden gond nélkül elhagyhatta az országot.

Távollétében három év szabadságvesztésre ítélték el, a büntetésből azonban csak 18 hónapot kellett volna letöltenie, de Tobin ezt sem tette meg. Azóta tartott a huzavona a két ország között az ír gázoló kiadatásáért. Magyar nyomásra még az ír alkotmányt is módosították Tobin miatt.

Francis Ciarán Tobin Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren
Budapest, 2014. január 13. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által közreadott képen Francis Ciarán Tobin Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren 2014. január 13-án. Az ír gázolóként ismertté vált férfi csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetését Magyarországon. MTI Fotó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium/Burger Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.