Magyarországon két kitüntetettje van az EP Európai polgári díjának

Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke és a Raoul Wallenberg Egyesület kapta az idén az Európai Parlament (EP) által alapított Európai polgári díjat - közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája pénteken az MTI-vel.

Az Európa Jövője Egyesület elnökét Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő terjesztette fel a díjra. A képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy Farkas Gábor európaiságot, hazafiságot és Kecskemét szellemiségét ötvöző mozgalma rendkívül sokat tett a fiatalság fejlődéséért. Az egyesület társelnöke, Kriston Vízi József elmondta, az egyesület több gyermek- és ifjúsági találkozót, kulturális csereutat és rendezvényt szervezett.

A Raoul Wallenberg Egyesületet méltatva Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete kiemelte az egyesületnek az emberi jogok védelméért kifejtett tevékenységét, amellyel életben tartják a vészkorszakban üldözötteket mentő Raoul Wallenberg szellemiségét és örökségét.  

A Raoul Wallenberg Egyesületet Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő terjesztette fel a díjra. A képviselő beszédében kiemelte, hogy a Raoul Wallenberg Egyesület az 1988-as megalakulása óta sokat tett a kisebbségek védelméért és a toleranciáért.

Az egyesület nevében Sipos András elnök köszönte meg az elismerést, és elmondta, azért küzdenek, hogy a rasszista és antiszemita jelenségek semmilyen formában ne ismétlődhessenek meg.

Az Európai Parlament 2008-ban alapította az Európai polgári díjat. Olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek, illetve szervezeteknek ítélik oda, akik, illetve amelyek hozzájárultak a tagállamok közötti szorosabb integráció kialakulásához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A díjat Európa-szerte 43 jelöltnek ítélték oda.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.