Magyarországon végre elindult valami az áltudományok ellen

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya követeli, hogy a homeopátiás szereket és a bizonyítékokon nyugvó gyógyszereket ugyanazoknak a kritériumoknak az alapján bírálják el.
Valami elindult az áltudományok ellen. Legalábbis a valódi tudományos fórumok tartózkodása a kilencvenes évek elején kiszabadult szellemmel, a bizonyítékok nélküli hókuszpókuszok áradatával szemben mintha megszűnt volna. A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya azonos elbírálást követel a homeopátiás szerek és a bizonyítékokon alapuló gyógyszerek esetén.

Az osztály tagjai nyílt szavazáson egyöntetűen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezését, amely szerint a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatékonysági vizsgálatoknak kell alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket.

A Tito nevű nyolcéves komodói varánuszt akupunktúrás kezelésben részesítik a Szingapúri állatkertben
A Tito nevű nyolcéves komodói varánuszt akupunktúrás kezelésben részesítik a szingapúri állatkertben
David Loh / Reuters

Ez minden bizonnyal azt jelentené, hogy a próbán kiesnek az előbbiek, melyek nem felelnek meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumainak – mondta el az mta.hu-nak Mandl József, akadémikus, az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára.

Az MTA honlapján megjelent anyag szerint nemcsak hazánk legfontosabb tudományos fóruma és a társadalom előtt is legnagyobb tekintélynek örvendő szervezete, de külföldi társintézmények is támadást intéztek a homeopátia ellen.

„Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatási Tanács (NHMRC) például a homeopátia témájában született 176 tanulmány elemzésével jutott arra a következtetésre, miszerint nincs olyan hiteles adat, amely bizonyítaná e szerek hatékonyságát. Ennek alapján az ausztrál orvostudományi kutatások csúcsszerve márciusi állásfoglalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a homeopátiás eljárások nem alkalmazhatók krónikus és súlyos betegségek kezelésére, vagy olyan esetekben, amelyek súlyos állapotromlással fenyegetnek. – idézi az MTA honlapja a korábban lapunkban is megjelent hírt.

Ezt követve a kémiai és fizikai Nobel-díjat is kiadó Svéd Királyi Tudományos Akadémia májusban elfogadott állásfoglalásában szintén határozottan ellenezte, hogy a svéd nemzeti gyógyszerügyi hatóság javaslata alapján homeopátiás készítmények is megkaphassák az országban az „egészségügyi termék" minősítést.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia is úgy vélte, a homeopátiás szereket ugyanolyan szabványok szerint kellene minősíteni és engedélyeztetni, mint a gyógyszerjelölteket.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésével foglalkozott az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) élettudományi bizottsága is. A testület az uniós államok akadémiáinak esetleges közös fellépését fontolgatva azt szeretné felmérni, hogy az EU más országaiban is viták tárgyát képezi-e a homeopátiás szerek minősítési eljárása.

Ebbe a sorba illeszkedett a mostani magyar lépés. Kétségtelen, hogy korábban is voltak állásfoglalások a tudományosan nem bizonyított hatású módszerekkel és szerekkel szemben, ám ezek általánosságban, konkrét módszer megnevezése nélkül íródtak. Ilyen volt az Egészségügyi Tudományos Tanács 1991-es állásfoglalása a „gyógyhatásúnak vélt és hirdetett szereknek az orvosi, gyógyszer helyetti alkalmazásával szemben, valamint az MTA Orvosi Tudományok Osztálya egyik bizottságának 2010-es határozata. Ez arra hívta fel a figyelmet, hogy a komplementer medicina mentesül mindazon kötelezettségek alól, melyek a hagyományos orvoslás számára törvényi előírás. „Az orvostudomány mai ismeretei mellett bizonyítékok nélküli orvoslást végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára." - fogalmazta meg az akkori határozat.

Sajnos mindkét korábbi állásfoglalás jogszabályi visszhang nélkül maradt. A mostani dokumentum határozottabb kiállás, magasabb szinten. Kérdés, ennek lesz-e foganatja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.