„Magyarországon a jogalkotás vált jogellenessé”

A Magyar Köztársaság olyan állammá alakult, amelyben a jogállamiság, a jogbiztonság semmivé lett, s a jogalkotás is jogellenessé vált – állítja a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület. A ciklus félidejében arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi kormányt csak olyan választási szövetség győzheti le, amelyhez a teljes demokratikus ellenzék csatlakozik.
Országunk a FIDESZ-KDNP koalíció 2010-es kormányra kerülése óta demokráciából a diktatúra irányába halad. A kormány eddigi tevékenysége nyomán a Magyar Köztársaság olyan állammá alakult, amelyben a jogállamiság, a jogbiztonság semmivé lett, s maga a jogalkotás is jogellenessé vált – szögezi le a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület (KARD). A nyilatkozatot az elnök, Magyar György ügyvéd, valamint az ügyvezető alelnök, Katona Andrea, az Országos Széchenyi Könyvtár volt főigazgatója jegyzi.

Állítják: a kormánypártok a jogszabályokat – hatalmukkal visszaélve – kizárólag saját érdekeiknek megfelelően, kényük-kedvük szerint változtatgatják, megszüntették az alkotmányt, s 2012-ben beiktattak helyette egy alaptörvényt, amelynek jelenleg már a hatodik, legveszélyesebb módosítását tervezik.

A megszólalás időzítése nem véletlen – jelentette ki kérdésünkre Magyar György. Kiemelte: a KARD már a megalakulásakor azt tűzte ki célul, hogy a rendszert megváltoztassa, s összehozza a pártokat és aktív állampolgárokat egy közös cél, a demokratikus Magyarország visszaállítása érdekében. Az egyesület szerint nem kérdéses, hogy ez kizárólag valódi összefogással valósítható meg, itt mindenkinek félre kell tennie egyéni és pártérdekeit egyaránt.

E közös cél megvalósítása érdekében az egyesület eddig öt olyan rendezvényt tartott – mondta az ügyvéd–, amelyen az ország égető, mindenkit érintő társadalmi problémáit pártok és civilek együttes részvételével vitatták meg, teret engedve a közös gondolkodásnak, s kizárva a kirekesztés minden formáját. Olyan kérdésekkel foglalkoztak – például a migrációval, a kivándorlással, az oktatás- és egészségüggyel, valamint a demokrácia helyzetével –, amelyekre közös válaszokat és megoldást akarnak találni.

Most, a parlamenti ciklus félidejéhez közeledve mérleget kívánnak vonni, ugyanakkor Magyar felhívta a figyelmet arra, hogy további fontos ügyeket tűznek napirendre. Még egy fordulóban tárgyalnak a közoktatás aktuális problémáiról, áprilisban pedig – a 2014-es parlamenti választás második évfordulóján – az alkotmánymódosítás, a választójog és a pártfinanszírozás kerülhet napirendre.

Az egyesület úgy véli, olyan választási szövetségre van szükség, amelyhez a teljes demokratikus ellenzék csatlakozik – pártok és aktív állampolgárok egyaránt –, hogy a jelenlegi kormány leváltása érdekében az erőforrásaikat egyesítsék. Nem tartják kizártnak, hogy így a kétharmados többség is megszerezhető.

Ha valóban győznek, az új parlament feladata lesz – fogalmaz az egyesület –, hogy döntsön az alkotmányról, állítsa vissza a jogállamot, alkossa meg az új választójogi törvényt, és helyezzen hatályon kívül minden olyan jogszabályt, melyet a Fidesz-KDNP kormány saját hatalmának s bebetonozása érdekében hozott. Emellett meg kell alkotni a pártfinanszírozási és a korrupció elleni törvényeket. Ha mindezzel végeznek, a KARD szerint újra ki kell írni egy demokratikus választást.

Az ideiglenes parlament tehát feloszlatja magát, az ügyvezető kormány lemond, és a pártok újra megmérettethetik magukat egy olyan választáson, amely mindannyiuk számára egyforma esélyt biztosít – vízionálja a jövőt az egyesület. Reményeik szerint attól kezdve nem lesznek többé kiváltságosok, és nem lehet többé érvényes a „Csak a Fidesz!" szlogenje.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.