''Magyarország még nem jutott odáig, hogy az MSZP-re voksoljon''

Mélyreható átalakulásra, strukturális változásokra van szüksége a szocialista pártnak - jelentette ki Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke Szegeden.

A Fidesz támogatottsága folyamatosan kopik, a kormánypártot az elmúlt évben egymillió szavazó hagyta el, az MSZP ennek ellenére nem tudta érdemben növelni bázisát - mondta a politikus a platform szegedi csoportjának fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján. Magyarország egyre kevésbé választja a Fideszt, de odáig még nem jutott el, hogy az MSZP-re voksoljon - fogalmazott a politikus.

A Demokratikus Koalíció Platform azért kezdeményezte a szerdán indult, és jövő hét keddig tartó pártszavazást, hogy elindítsa az MSZP átalakulását, amely nyomán a párt erős, demokratikusan működő, erkölcsös szervezetté válhat - közölte Molnár Csaba.

A hat kérdésből három azt célozza, hogy eltávolítsa a korrupt, tisztátalan párt igaztalanul az MSZP-re ragasztott bélyegét. A kérdések másik fele az MSZP demokratikusabbá válására mutat, elfogadásuk esetén a fontos döntéseket nem delegált küldöttek, hanem közvetlenül a tagság hozná meg, s a vezető tisztségviselőket is ők választanák - tudatta az alelnök.

Molnár Csaba szerint a szocialista párt átalakítására 2011-12-ben van lehetőség, közvetlenül a választási kampány előtt már nem lehet megtenni.

Az alelnök fontosnak tartja azt a kongresszusi döntést, amely a pártszavazáson felvetett témákban elindította az alapszabály módosítás előkészítését. Ez rácáfolt azokra a korábban hallott véleményekre, melyek szerint a feltett kérdések nem az MSZP valós problémáival foglalkoznak - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.