Magyarország frontokat nyitott, majd sorra meghátrált
– Hogyan értékeli Orbán Viktor múlt heti brüsszeli látogatását, lezártnak tekinthető a Magyarország és az EU közti konfliktus, beszélhetünk-e fordulópontról?
– A magyar kormány az elmúlt három évben számos frontot nyitott meg az Európai Bizottsággal szemben. Bár mindig a nemzeti érdekre hivatkozott, de valójában ezeknek a döntő többsége egyszerűen a Fidesz hatalmi érdeke volt. Az, hogy a bírák korábban menjenek nyugdíjba, nem nemzeti érdek, a bíróságok elfoglalása hatalmi érdek, ahogy az, hogy a médiát korlátozzuk a kritikában, és erősen függő helyzetbe hozzuk, annak sincs semmi köze a magyar nemzet érdekeihez. Mégis ezen és hasonló ügyeken, köztük a jegybank függetlenségének kérdése miatt is elvesztettük az érdekérvényesítő képességünket. Rengeteg energiát pazaroltunk ezekre.
– Miben érhető tetten, hogy veszítettünk az érdekérvényesítő képességünkből?
– Azt tanultam meg miniszterelnökként, hogy az Európai Unióban azok tudnak jól érdeket érvényesíteni, akiknek erős, stabil, kiszámítható kormánya van, és idetartozik a gazdasági erő is. Azok tudnak érdeket érvényesíteni, akiknél érteni lehet, mit miért csinálnak, és akik tudnak szövetséget kötni. Az EU nem nyers erőn alapuló geopolitikai rendszer, hanem olyan klub, ahol a lojalitás az erősebbet is köti a gyengébb felé, nem csak a gyengébbet az erősebb felé. Miniszterelnökségem alatt az energiabiztonság kérdésében elindítottunk egy folyamatot, ami később sikerre vezetett, a klímacsúcs ügyében megszerveztünk tíz országot, amivel a nagyokat, Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát is kompromisszumra tudtuk kényszeríteni. Most ezt a szövetségkötési potenciált veszítjük el azzal, ha ciki velünk egy fényképen mutatkozni, s hogy otthon a választók azt üzenik a kormányaiknak, ezek az emberek európai szempontból problémásak.
Az érdekérvényesítő képességünk most abban jelenik meg, hogy sikerként tudjuk ünnepelni azt, hogy elkezdtünk részben megoldani olyan problémákat, amelyeket mi magunk okoztunk, és amelyekre semmi szükség nem volt. A múlt heti barátságos beszélgetés arról szólt, hogy José Manuel Barroso, az EB elnöke elismerte, Magyarország meghátrált azokban a kérdésekben, amelyekben saját maga nyitott frontot, bár senki nem kérte rá. A gazdasággal kapcsolatban pedig továbbra is minőségi problémákról beszélt.
– Van-e az Együtt2014-nek kiforrott politikája az európai bankunióval, illetve az eurócsatlakozással kapcsolatban?
– A Haza és Haladás, illetve a saját nevemben tudok erről nyilatkozni. A bankunió nyilvánvalóan szükséges. Egyes országokban a nagybankok az anyaországok GDP-jéhez képest 100-120 százalékos mérlegfőösszeggel rendelkeznek. Az USA GDP-jéhez képest a legnagyobb bankok is csak a GDP 15-20 százalékán állnak. Az európai bankok a közös piacon óriásira nőttek, s az egyes az államok már képtelenek kontrollálni vagy konszolidálni őket. Sok esetben az európai országok úgy jártak, mint régen az amerikai filmekben a seriff: üldözi a szabálytalanul vezetőket, és amikor az államhatárhoz ér, akkor meg kell állnia, az autós meg túlmehet a határon. Ez történt a bankokkal. Ezért a piac méretéhez megfelelő mértékű gazdasági potenciált kell a bankok mögé állítani konszolidációs és szabályozási értelemben is. Rengeteg részletkérdés van, de nem lehet egységes piacot csinálni úgy, hogy nincs egységes piacfelügyelet, és ha baj van, akkor ne legyen egy kellően nagy erő, amibe be tud avatkozni.
Az euróval kapcsolatban nem változott az álláspontom az elmúlt évek hatására sem. Azt gondolom, hogy Magyarországnak a lehető leghamarabb szüksége van euróra, de mindez sok feltételhez kötött. Magyarországnak nagyon versenyképes gazdasággal kell csatlakoznia az euróhoz, egy nagyon versenyképes árfolyamon, különben megölheti a gazdasági növekedést. 2014 után először kármentés kezdődik, a nulla közelébe csökkent növekedési képességünket vissza kell vinni jelentősen az európai növekedési képesség fölé ahhoz, hogy tartósan közeledő pályán legyünk Európához. Az EU növekedési képességének trendje 1 százalék körüli, nekünk legalább 2-3 százalék környékére kell felvinni a gazdaság növekedési képességét ahhoz, hogy tartós felzárkózásérzés legyen. Ehhez sok mindent rendbe kell tenni a gazdaságban, amit részben az elmúlt tíz évben nem tettünk meg, részben az elmúlt 2-3 évben tönkretett a mostani kormány. Ezért miközben úgy kell gazdálkodnunk, hogy a bevezetés feltételeinek a stabilitás szempontjából minél előbb megfeleljen a magyar gazdaság, magát az eurót csak akkor lehet bevezetni, ha helyreállt az a növekedési képesség, ami mellett az euró jelentette biztonság, s egyben kaloda, már nem sérti a magyar gazdaság növekedését.
– Tudna példát mondani arra, hogyan képzeli a magyar gazdasági növekedés beindítását?
– A Haza és Haladás gazdaságpolitikai műhelyének részletes, hosszú távú elképzelései vannak arról, hogyan kell rendbe tenni Magyarországot 2014 után, és ezt a közeljövőben bemutatjuk.
– Orbán Viktor a múlt héten azt mondta, hogy Magyarországnak erkölcsi érdeke, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Így van ez?
– Magyarországnak az a nemzeti érdeke és egyben az az erkölcsileg helyes viselkedés, ha az ország olyan gazdaságpolitikát folytat, melynek eredményként a gazdaság stabil és növekedni is tud. Most egyik sem igaz. Magyar gazdaság nem stabil, azok az Orbán-kormány elmúlt három évben hozott intézkedései növelik az elnyomorodást, csökkentik a munkahelyeket, nem csökkentik az adósságot. A beruházásokat olyan alacsony szintre vitték, amelytől a termelés bázisa szűkült, mert már a meglévő berendezések pótlását sem teszi lehetővé, ezért Magyarország egy zsugorodó pályán van. Mivel zsugorodik, ezért a kormánynak új megszorító intézkedéseket kell bevezetnie. Ezek az új megszorító intézkedések tovább rontják a növekedést. Egy ördögi körbe kényszerítette Magyarországot a kormány hozzá nem értő, a hatalmi érdekeknek alárendelt gazdaságpolitikája. Ebből kell kitörni. Ezért Magyarországnak az az érdeke, és az lenne az ország szempontjából erkölcsös gazdaságpolitika, ha ahhoz képest, ami történik, radikális fordulattal visszatérne a józan ész és a szakértelem. Ezt kell megcsinálnunk 2014 után.
– Orbán Viktor miniszterelnök tulajdonképpen sikerként jelentette be azt is, hogy az IMF-fel megszakadtak a tárgyalások. Szükségünk van egyáltalán a Nemzetközi Valutaalap segítségére?
– Orbán Viktor először elzavarta, aztán visszahívta az IMF-et, mert azt mondta, szükség van rá. Azt már az elején mindenki mondta, hogy olyan hitelt nem lehet kapni, amit a kormány kér, mert az irreális. Bolhacirkusz zajlik az IMF körül. Az IMF műbalhé, hogy legyen kivel harcolni, mert a harc mindig igazolja a kormányzás kudarcait. Valójában az IMF messze túl van értékelve. Az IMF egy egyszerű eszköz, amit a második világháború végén arra találtak ki, hogy ha egy ország rossz gazdaságpolitikát folytat, és emiatt összedőlne a gazdaság és anarchiába süllyedne a társadalom, ez elkerülhető legyen azzal, hogy a finanszírozni nem hajlandó piacok helyett átmenetileg kölcsönt ad az országnak az IMF azért, hogy az állam ezalatt helyrehozza a gazdaságpolitikáját. Az IMF nem ellenség, és nem is valamiféle megoldás egy helyzetre, a megoldás mindig az adott kormánynál van. A kormány elüldözte az IMF-et, mert le akart térni a racionális gazdasági pályáról. Aztán amikor emiatt majdnem összedőlt Magyarország 2011 őszén – nevezetesen amikor az erőszakos banki konverzió során kényszerárfolyamon kétszázezer embernek segítettek leváltani a devizahitelt azért, hogy a maradék ötszázezret, akinek nem volt pénze rá, sokkal súlyosabb helyzetbe hozzák –, akkor visszahívták az IMF-et, mert a tárgyalások látszatával meg akarták nyugtatni a piacokat. Az Európai Központi Bank a nyáron bőséget teremtett a piacon, ezért azok meg is nyugodtak. A kormány emiatt abba az illúzióba ringatja magát, hogy most nincs szüksége az IMF támogatására, és meg is próbál a következő hetekben bespájzolni egy eurókötvény-kibocsátással, hogy a választásokig kihúzza anélkül, hogy szembe kelljen néznie a piacokkal.
A kormány döntései arról szólnak, hogyan lehet a következő hat hónapot túlélni. A Széll Kálmán tervek is erről szóltak, amelyeknek csak körülbelül a felük valósult meg. A legtöbb intézkedés adóemelésből állt: ez az adóemelések kormánya. A lakosság kétharmadának nőtt a bérterhe. Csak egy példát mondok: a minimálbér most bruttó 98 ezer forint. 2010-ben 98 ezer forintos bérből 75 ezer forint maradt az emberek zsebében, most 64 ezer. 11 ezer forinttal nőtt a legszegényebb keresők adója. A megszorító-csomagokat úgy vezették be, hogy a kormány ne közvetlenül a lakosságtól vegyen el, hanem a terheket különböző szektorokra rakják, amelyeket bűnbakokká tesznek. A bankokkal szedetik be a sárgacsekk-adót, meg a tranzakciós adót. Ez az „utánunk az özönvíz” politika. Ha a telekomadót elveszítjük az Európai Bíróságon, és a szakértők szerint így lesz, akkor 180-200 milliárd forinttól esik el az állam, ami a felsőoktatás több mint egy éves költségvetése. Most a kormány részéről elmennek Kecskemétre, és elmondják, milyen szép Mercedes gördül le a szalagról, de az a beruházás négy éve dőlt el az előző kormányok idején. Négy év múlva azokat a szalagokat nem vágjuk majd át, amikről most nem döntenek.
– Az uniós döntések egyre inkább Berlinbe dőlnek el, az eurózóna befelé fordul: mekkora mozgástere lehet, mekkora szerepet játszhat egy ilyen rendszerben egy kicsi, kiszolgáltatott keleti állam?
– Magyarországnak az Európai Unióban lenni az a lehető világok legjobbika, hogy voltaire-i kifejezést használjak. Az EU bürokratikus, nehézkes, lassan dönt, nehezen érthető és átlátható hely, de én úgy tekintek rá, mint egy szabályozott érdekérvényesítési terepre, ahol azok, akik értik, hogy hogyan működik ez a világ, akiknek logikus, józan ésszel megérthető gondolataik vannak, akiknek sikeres a gazdaságuk, és akik tudnak szövetségeket kötni, azok jól tudnak érdeket érvényesíteni. Egy nyers erőviszonyokon alapuló rendszerben, amihez mi a történelmünk során hozzászoktunk, egy csendőrpertuban nem sok esélyünk van. Egy olyan viszonyrendszerben, ahol a nagyobbat is köti a szerződés, nem csak a kisebbet, ott jó szövetségkötéssel lehet érdeket érvényesíteni. Ezért Magyarországnak világossá kell tenni, mik a valódi nemzeti érdekei, ehhez szövetségeseket lehet találni.
Találkoztam Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal, akit emlékeztettem, hogy 5-7 milliárd eurót, akár 1500-2000 milliárd forintot is veszíthetünk az uniós támogatásokból az eheti, uniók költségvetést megvitató EU-csúcson. Ez azért van, mert a magyar kormány nem volt képes az érdekeit időben megjeleníteni és képviselni, mert az okos érdekérvényesítés helyett inkább gerillaháborút vív. Azért jöttem ma ki, hogy magam is képviseljem a nemzeti érdeket, és elmondjam, ne büntessék Magyarországot azért, mert most rossz kormánya van, hiszen azt a magyarok szenvedik meg, nem a kormány. Ez az ügy túlmutat ezen a kormányzati cikluson, ez olyan nemzeti ügy, amiért el kell jönni lobbizni mindenkinek, akinek lehetősége van rá.
