Ingyen lesz a Parlament augusztus 20-án

Ingyen parlament, Magyarország-torta, Szent Jobb és Deák Bill - közzétették az augusztus 20-i állami ünnep programját.

Három uszályról és a Lánchídról is lövik idén a tűzijátékot, amit mintegy 150 millió forintból valósítottak meg - számolt be Leskovics Éva, a tűzijátékot megvalósító pirotechnikai kft. képviselője a parlamentben tartott sajtótájékoztatón. A Magyarország történelmi fordulópontjait megjelenítő mintegy félórás rendezvényhez Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei főszerkesztő-helyettese válogatta az aláfestő zenét, többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, a Vad Fruttik és a Hiperkarma számait.

Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték a magyar történelem fordulópontjait idézi fel. A parlament egész nap ingyenesen látogatható lesz, az érdeklődők pedig az idei Magyarország tortája mellett az ország cukormentes tortáját, a honvédség tortáját és az alkalomra kiválasztott Szent István-napi kenyeret is megkóstolhatják. A programsorozat, amelynek számos elemét a közmédia is közvetíti, már 19-én koncertekkel megkezdődik - tájékoztatott Kurucz Éva kormányszóvivő.

"A mi ünnepünk augusztus 20. - Együtt az ország" mottóval megrendezendő eseménysorozat része a hagyományokhoz híven a Kossuth téri zászlófelvonás és tisztavatás - számolt be Kun Szabó István vezérőrnagy, az idei rendezvények szervezését végző Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A Ludovika végzőseit Hende Csaba honvédelmi miniszter köszönti, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő mond fél 9 és 10 óra között. Idén harmadszor tartják katonai díszegység részvétele mellett a Szent Jobb körmenetet, amelyet délután öt órától szentmise előz meg a Szent István Bazilikában. Kun Szabó István elmondta azt is: a rendezvények biztonsága érdekében a HM irányítása alatt működő operatív törzs fogja össze a lebonyolításba bekapcsolódó szerveket, a többi közt a meteorológiai vagy a mentőszolgálat munkáját.

A rendezvénysorozat része a "Vendégségben Magyarországon": augusztus 17. és 24. között a világ 12 országából több mint háromszáz határon túli magyar fiatal látogat el Magyarországra, hogy "anyanyelvi környezetben ismerkedjenek az anyaország kultúrájával". A fiatalok augusztus 19-én népzenei és néptánc-produkciókkal, valamint feldolgozásokkal lépnek fel a Clark Ádám téri színpadon, ahol aznap zenél például a Besh o' drom és a Ghymes, majd augusztus 20-án az Ivan and the Parazol, Ferenczy György és a Rackajam, valamint Deák Bill Gyula és zenekara.

Szintén 19-étől 20-ig látogatható a Magyar Ízek Utcája a Budai felső rakparton, ahol Novotny Antal szervező szerint több mint száz kiállító jelenít meg a határon túli magyarok lakta területek gasztronómiáját. Emellett itt kóstolható meg elsőként az idei Magyarország tortája: a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyét Damniczki Gyula Balázs székesfehérvári cukrász Somlói revolúció című tortája nyerte, míg a cukormentes torták versenyében a Nándori Cukrászda csokis kaland nevű édessége győzött. A Magyar Honvédség Szakácsválogatottja által készített honvédség tortája a Balaton környéki alapanyagokat, a sárgabarackot, a mandulát a levendulát használja fel, míg a Magyar Pékszövetség versenyének győztese a "várkapitány kenyere" lett, amelyet a Kurdi Family Kft. készített.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.