Magyarok Nyilai: még két gyanúsított

A múlt héten letartóztattak két „katonát”, így már összesen 11 embert tartanak fogva a Magyarok Nyilai elnevezésű csoportból.

Két újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyarok Nyilai ügyében folyó büntetőeljárásban; a két férfi, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, a főügyészség gyanúja szerint a mozgalom katonájaként felkészítette társait a támadásokra.

A főügyészség emlékeztetett: a gyanú szerint Budaházy György 2007 elején csoportot hozott létre, hogy támadásokkal megfélemlítsen országgyűlési képviselőket, s így megakadályozza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását az Országgyűlésben. „Mint ahogy az a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevében a támadásokkal kapcsolatosan küldött üzenetből is kiderült" - emeli ki a közlemény.

Az augusztus11-én őrizetbe vett két férfit azzal gyanúsítják, hogy ennek a csoportnak a tagjaiként 2007. áprilistól folyamatosan részt vettek a mozgalom tagjainak támadásokra történő felkészítésében, illetve maguk is ajánlkoztak, vállalkoztak a tervezett cselekmények elkövetésére. Ennek során tavaly február 8-ára virradóra bűntársaikkal részt vettek Dér Zsuzsanna országgyűlési képviselő dunaújvárosi lakása elleni támadásban, a lakás bejárati ajtaját lelocsolták benzinnel, majd meggyújtották. A tűz füstje veszélyeztette a lakók egészségét, a lakásban mintegy 400 ezer forint kár keletkezett.

A Központi Nyomozó Főügyészség „állami szerv kényszerítése céljából megvalósított terrorcselekménnyel" gyanúsította meg a két férfit, a gyanú szerint ezt bűnszervezet tagjaként követték el. A gyanúsítottak a gyanúsítás ellen panaszt jelentettek be, és megtagadták a vallomástételt, de a bíróság augusztus 14-én előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Az ügyben jelenleg 11 gyanúsított van, valamennyien kényszerintézkedés hatálya alatt állnak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.