Magyarázkodik az Omega, „véletlenül” koncerteznek pont a felcsúti arénában

De ha már arra járnak, Puskás és Makovecz előtt tisztelegnek. Az meg fel sem merült, hogy Mihály Tamás fellépjen – ezzel próbálja cáfolni az Omega menedzsmentje, hogy a felcsúti koncert lemondása politikai tiltakozás lenne a basszusgitáros részéről.

„Nem felel meg a valóságnak, hogy Mihály Tamás azért nem vesz részt az Omega Oratórium június 13-i Beat-Mise koncertjén, mert azt politikai színezetűnek tartja, és valami ellen ezzel tiltakozik” – közölte hétfőn az együttes menedzsmentje.

Mint írták, az elmúlt két esztendőben Mihály Tamás egyetlenegy koncerten játszott, a tavalyi Szabadságkoncerten, de nem szerepelt sem az Omega Rapszódia, sem az Omega Oratórium produkciókban sem itthon, sem külföldön.

„A Beat-Mise koncertek az Oratórium szabadtéri változatai lesznek és mindegyik valamiért, vagy valakiért szól, terveink szerint az idei nyáron 8 alkalommal. Ennek a sorozatnak az első állomása a Budapest Parkban lesz május 30-án, melyet a volt Budai Ifjúsági Park emlékére ajánlunk. A második helyszínt egy véletlen hozta. Kóbor János 2014 júliusában Dunai Antal meghívására ellátogatott a Pancho Arénába, ahol megtekintették a portugál-magyar U19-es mérkőzést. A játék nem kötötte le őket, de a templomi szépségű stadion annál inkább. Ekkor fogant a gondolat, hogy a Pancho Aréna csodálatos helyszíne lehetne az egyik Beat-Mise koncertnek, pl. a régi Népstadion emlékére. Az együttes managerével felkeresték az aréna igazgatóságát, ahol közölték, hogy ilyen eseményre nem tudják bérbe adni a stadiont, a játéktér védelme miatt. Néhány héttel később felajánlottak egyetlen egy időpontot, a június 13-at, ugyanis a bajnokság befejeztével haladéktalanul megkezdik a játéktér fűtakarójának és vízelvezető rendszerének teljes cseréjét. Ismert, hogy ezen a napon rendezik a Finnország-Magyarország EB selejtező mérkőzést, amelyet a koncertre látogatók óriás kivetítőkön tekinthetnek meg. Az eseményt az Omega Management rendezi és szervezi. A június 13-i Beat-Misét a Pancho Aréna névadója, Puskás Ferenc, valamint megálmodója és tervezője, Makovecz Imre emlékére szenteli” – olvasható az együttes közleményében.

Az esemény létrehozásában semmilyen szerepe nem volt és nem is lesz a politikának. Ezért kell visszautasítanunk Mihály Tamás hangulatkeltő reagálásait, miszerint politikai érzékenysége miatt nem vesz részt az eseményen, hiszen az ő részvétele az Omega Beat-Mise sorozatban fel sem merült – tették hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.